Midőn rám leltél, kedvesem,
kicsiny voltam, szerény,
és mint egy hárság csendesen
beléd virultam én.
Kis lényemnek név sem jutott,
de bennem nőtt a vágy,
míg szóltál: már oly nagy vagyok,
név nem foghatna át.
S én, mint akit május, mitosz,
meg tengerár tetéz,
lettem újborként illatos,
a lelkeddel nehéz.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nyújtsd karodat Nyujtsd karodat és menjünk e tömegből,
Mely...
» Csak téged Úgy mondom néked, mint egy leckét,
mert...
» Maradj velem Dobol az eső Hogy esik
Maradj velem még...
» Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse... Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse,
Kinek...
» Nacámhoz Beteg szívem tőrbe esett,
Forrnak minden...
» Feleség Egyenes úton gördül életem ...
Hogy innom...
|