Midőn rám leltél, kedvesem,
kicsiny voltam, szerény,
és mint egy hárság csendesen
beléd virultam én.
Kis lényemnek név sem jutott,
de bennem nőtt a vágy,
míg szóltál: már oly nagy vagyok,
név nem foghatna át.
S én, mint akit május, mitosz,
meg tengerár tetéz,
lettem újborként illatos,
a lelkeddel nehéz.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Csak téged Úgy mondom néked, mint egy leckét,
mert...
» Ha azt hallod majd... Ha azt hallod majd rólam egyszer,
hogy legszebb...
» Epilóg Letelt a hét év. Véget ére
A bús hollandinak...
» Nálad nélkül Örömet nem nyújt az élet,
Csak tenálad, csak...
» Jártam én koromban, hóban Jártam én koromban, hóban,
húzott az...
» Töredékek a szerelemről Ki megvígasztaltad a testem,
áldott legyen a te...
|