|
Midőn rám leltél, kedvesem,
kicsiny voltam, szerény,
és mint egy hárság csendesen
beléd virultam én.
Kis lényemnek név sem jutott,
de bennem nőtt a vágy,
míg szóltál: már oly nagy vagyok,
név nem foghatna át.
S én, mint akit május, mitosz,
meg tengerár tetéz,
lettem újborként illatos,
a lelkeddel nehéz.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Amint itt ülök
Amint itt űlök, s nézem arcodat,
árnyék gyanánt...
» Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse...
Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse,
Kinek...
» Nyújtsd karodat
Nyujtsd karodat és menjünk e tömegből,
Mely...
» Feleségek felesége
Feleségek felesége,
Lelkemadta kicsikéje!
Jer...
» Őszi hangulat
Szívem, ha majd a vándor-útra lépve
utánad...
» Mint kisgyermek
Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom...
|
