|
Midőn rám leltél, kedvesem,
kicsiny voltam, szerény,
és mint egy hárság csendesen
beléd virultam én.
Kis lényemnek név sem jutott,
de bennem nőtt a vágy,
míg szóltál: már oly nagy vagyok,
név nem foghatna át.
S én, mint akit május, mitosz,
meg tengerár tetéz,
lettem újborként illatos,
a lelkeddel nehéz.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Maradj velem
Dobol az eső Hogy esik
Maradj velem még...
» A te melegséged
Miért próbál nő vagy szobor
Lelkemből kiásni...
» Esthajnalcsillag
Csillagom, Esthajnal, aranyos tüze a Szerelemnek,...
» köszönöm
köszönöm az elsimuló perceket
nappalok...
» Nehéz útról jön ő és öreg már
Hinnéd ki arcom ismered,
hogy úgy öregszem?
Hog...
» Szerelem
Ma békésen lefektettem az alkonyt,
s a...
|
