|
Az emberélet útjának felén
az a vadon mögöttem tövig égett –
Láttam vetülni árnyát feketén
a könyörtelen beteljesülésnek.
Valahová vezettek lábnyomok;
egyre szűkebb lett a völgy, egyre mélyebb –
Ez adatott,
e múlás nélküli idő, e csorba
látóhatár, e könnytelen homok.
Micsoda szerelem fúlt itt a porba!
– – – Mentem tovább,
sikoltó pusztaságon át,
hol tett nincs téve, hol szó nincs kimondva,
s nem vár a vándor többé változást.
Ekkor, ahol újabb kör tűzterében
a táj fényt kap s az üldözött egész
megélt sorsával ismét szembenéz,
sötét kapu magasodott elébem:
„Ki itt belépsz…”
Beléptem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Róza emléke
Itt legszomorúbb az ősz arcának hervadása:
Level...
» Szerelem szerelem után
Eljön az idő,
amikor ujjongva
ünnepled érkező...
» A szerelem vonzásában
A pallóra lépek hogy elérjem a hajót.
Viharzón...
» Mi volna ..
Mi volna, ha megtudnám, nem szeretsz?
–...
» Ha valaki jönne
Ha most valaki halkan idejönne,
Idelopózna...
» Szerelmes kelletés
Édes, az én arcom sápadt
s nem lesz soha...
» Szemed íve
Szemed szivem egész körülveszi,
édes táncával...
» Nem nevezném egyébnek
Nem nevezném egyébnek a szerelmet,
Ha e helyett...
» Mély tengernek mélységében...
Mély tengernek mélységében
Terem a drága gyöngy...
|
