|
Az emberélet útjának felén
az a vadon mögöttem tövig égett –
Láttam vetülni árnyát feketén
a könyörtelen beteljesülésnek.
Valahová vezettek lábnyomok;
egyre szűkebb lett a völgy, egyre mélyebb –
Ez adatott,
e múlás nélküli idő, e csorba
látóhatár, e könnytelen homok.
Micsoda szerelem fúlt itt a porba!
– – – Mentem tovább,
sikoltó pusztaságon át,
hol tett nincs téve, hol szó nincs kimondva,
s nem vár a vándor többé változást.
Ekkor, ahol újabb kör tűzterében
a táj fényt kap s az üldözött egész
megélt sorsával ismét szembenéz,
sötét kapu magasodott elébem:
„Ki itt belépsz…”
Beléptem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tévedtem és tévedve
Tévedtem és tévedve
Láttalak,
Te, legkivántatób...
» Álom
Egy álmot álmodék régmúlt napokban,
Csodásan...
» Korai még a konty nekem
Gyöngécske lány vagyok még,
ijeszt is fű-fa...
» Megtartalak
Ha a hitem meg nem tart téged
Fehér virágnak,...
» Tudom, hogy vagy
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
Állok...
» Csipkerózsa
A vártoronyban szűzi csend,
A pergő rokka...
» Milyen régen
Milyen régen meghaltál már
Reményimnek,...
» Igy is, úgy is
Elhagytál, elmentél,
Miért hagytál itten?
Elhag...
» Szerelem
Utadba jön - nem is kerested.
Útjára megy -...
|
