|
Az emberélet útjának felén
az a vadon mögöttem tövig égett –
Láttam vetülni árnyát feketén
a könyörtelen beteljesülésnek.
Valahová vezettek lábnyomok;
egyre szűkebb lett a völgy, egyre mélyebb –
Ez adatott,
e múlás nélküli idő, e csorba
látóhatár, e könnytelen homok.
Micsoda szerelem fúlt itt a porba!
– – – Mentem tovább,
sikoltó pusztaságon át,
hol tett nincs téve, hol szó nincs kimondva,
s nem vár a vándor többé változást.
Ekkor, ahol újabb kör tűzterében
a táj fényt kap s az üldözött egész
megélt sorsával ismét szembenéz,
sötét kapu magasodott elébem:
„Ki itt belépsz…”
Beléptem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A szerelem
Minek mondjátok egyre, szüntelen,
Hogy: égi...
» A fehér liliom
Lelkemben titkos sejtelem van,
- Jövőre,...
» Mint egy virág, olyan vagy
Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép,...
» Megfagy a szív, ha nem szeret
Megfagy a szív, ha nem szeret;
És ha szeret,...
» Mondjátok meg
Zúgó folyam árja,
Pacsirta danája,
Kis csillag...
» Klárikához
Halványodva kerűlsz Klárika! engemet,
mint a'...
» Szerelmes ajándék
Vers helyett szivesen szőnék ma lompos
szőnyeget...
» Az én szivem
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul...
» Este a Dunaparton
Fényben fürdik a Dunakorzó,
Budapest mulat,...
|
