|
Az emberélet útjának felén
az a vadon mögöttem tövig égett –
Láttam vetülni árnyát feketén
a könyörtelen beteljesülésnek.
Valahová vezettek lábnyomok;
egyre szűkebb lett a völgy, egyre mélyebb –
Ez adatott,
e múlás nélküli idő, e csorba
látóhatár, e könnytelen homok.
Micsoda szerelem fúlt itt a porba!
– – – Mentem tovább,
sikoltó pusztaságon át,
hol tett nincs téve, hol szó nincs kimondva,
s nem vár a vándor többé változást.
Ekkor, ahol újabb kör tűzterében
a táj fényt kap s az üldözött egész
megélt sorsával ismét szembenéz,
sötét kapu magasodott elébem:
„Ki itt belépsz…”
Beléptem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az alvó
Kék nyári éj, a hold kigyúl,
állok alatta...
» Gyere drága, ülj le mellém,
Gyere drága, ülj le mellém,
nézz hát a szemembe...
» Boldogság és álom
Álmodban minket gyakran láttál,
Hogy együtt...
» A liljomok rondója
A liljomokba ritka mámor:
fehérek, kényesek,...
» Nagyon szerelmes voltam beléd
Nagyon szerelmes voltam beléd,
Ezer hangú,...
» Táncoló tűzliliomok
/Daffodils/
Sétáltam, mint a felhő,...
» Olvadó jégvirág
Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a...
» Este a Dunaparton
Fényben fürdik a Dunakorzó,
Budapest mulat,...
» Én is drága, te is drága
Én is drága, te is drága,
Egyetlen fa két...
|
