|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Együgyű szerelmi vallomás
Szeretlek, mint a gyökerét a fa
és mint az...
» Szerelem
ideje hogy szeressük egymást
hogy hidd ha...
» Tested kenyerén
Hogy tested fehér kenyerét
megosztottad...
» Milyen régen
Milyen régen meghaltál már
Reményimnek,...
» A kit szerettünk
A kit szerettünk, nem feledjük,
Bármit...
» Szerelem
Mondod: az ég… és felnézel az égre
És mondanád:...
» Ketten vagyunk...
Ketten vagyunk a kis szalonban,
Szemembe néz,...
» Fölöttem süt a hold
Letörlöm-e arcodról az esőket csókjaimmal?...
» Kosár
Telve kékes ibolya,
Rózsa, szekfű, rozmarin
Ill...
» Vigasz
Be szép,
ha tiszta szavakon keresztül
feléd a...
» Szerelemvágy
Szeretnék már szeretni újolag...
Mit ér a kert,...
|
