|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» 9. Szerelmes üzenet.
Siess pásztor zöld mezőkről,
siess Thirzis...
» Egy úrilány portréja
Szép arc, kacér mosolyú, barna szem,
karcsú...
» Tele van a kert virággal...
Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a...
» Róza emléke
Itt legszomorúbb az ősz arcának hervadása:
Level...
» Epedő szerelem
Mind csak mese, mind csak mese,
Amit költőink...
» Elvesztett szerelem
Bánattól élesült szeme,
egy rezzenést felfog...
» Csodák
Felötlik,
valami piros, kékes délibáb,
s...
» Rózsák a rácson
Megyek a utcán, a villasoron,
tűzvész dühe csap...
» Szerelem
Mondod: az ég… és felnézel az égre
És mondanád:...
» Romantikus ősz
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék...
» A csillagok szerelme
A vágyak hervadt levele
Tétova hull a földre...
|
