|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Csodák
Felötlik,
valami piros, kékes délibáb,
s...
» Fehér lábaid...
Fehér lábaid merre visznek téged?
Mondd meg...
» Bűztül üdült s füsttűl ürült tüzű szűzrül
Szűz! űzfűz fűlt bűz? - űzfűz füt, füstül ürült...
» Rózsák a rácson
Megyek a utcán, a villasoron,
tűzvész dühe csap...
» Aranypénz-térdű szerető
Aranypénz-térdű szerető,
muzsikás, lángsisakos,
...
» Találkozás...
Amire vártam hosszú éveken:
Találkoztál...
» Óda Vénuszhoz
Lábadhoz raktam koronám s palástom,
Lábadhoz...
» A dal szárnyára veszlek
A dal szárnyára veszlek,
s elviszlek,...
» Ajánlás
Mit akarok? - Hiába minden.
Sohsem érezted...
» Hogy lehet
Hogy lehet Valakit ennyire szeretni?
Hogy lehet...
» Mese a szerelemről
Hol volt, hol-nem-volt ország
hol-nem-volt...
|
