|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Romantikus ősz
Gyémánt-derűs a dérhamvazta rétség,
az őszi-kék...
» Alszol
s szempillád alatt
szálldosnak barna...
» Szerelem
Míg egy ábrándos, kékszemü leánykát
Látok...
» Evianne
Betűkből építelek föl
vonalakból
színből
izzó...
» Búcsú-strófák
Ég-kék szemedben köny sem csillogott,
Midőn...
» Szerelem
Mondod: az ég… és felnézel az égre
És mondanád:...
» John Andreson, Szivem, John
John Anderson, szivem, John
kezdetben, valaha...
» Mező
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág...
» Nekem nem kell a' valóság...
Nekem nem kell a' valóság: -
Virágit...
» Quattrocento
Templomi csöndben,
hol örök-mécs lobog
s...
» Csak egy szonett
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem...
|
