|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ha szomorú...
Ha szomorú vagyok most is,
Mikor tudom, hogy...
» A bátortalan szerelmes
Remény s kétség között epesztem
Édes kínok közt...
» Oly szép, mikor…
Oly szép, mikor bús, hosszu éjszakára
A...
» Gyöngysor
Szonett, te drágakő, te antik
Gyöngysor, Reá...
» Falovacska
Reggelente már nem akarta
az ablakot, a...
» Kivánsz ha szeretni...
Kivánsz ha szeretni,
Engemet szenvedni:
Légy...
» Szerelmes Ének
Hajaddal arcodat miért rejted te folyton?
Az...
» Játék
Gyerekké tudnék lenni újra!
Játsznánk a földre...
» Nagynéha
Nagynéha emgem is tudnak szeretni
lány-arcú,...
» Nem volt nekem, szőke kis lány...
Nem volt nekem, szőke kis lány,
Egyebem a...
» Szökés
Most szököm hozzád, mikor a vágyak
Verik a...
|
