|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hogy Júliára talála, így köszöne neki
Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép...
» Fehér lábaid...
Fehér lábaid merre visznek téged?
Mondd meg...
» Hozzá
Asszony! rám ha veted bűbájos nagy szemed -...
» Igy is, úgy is
Elhagytál, elmentél,
Miért hagytál itten?
Elhag...
» Meghitt beszélgetés a verandán
Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes...
» Gyöngysor
Szonett, te drágakő, te antik
Gyöngysor, Reá...
» Te vagy minden...
Te vagy minden gondolatom,
Te vagy minden...
» Dal decemberben
Szép szeretőm itt a kék december,
elrepül a...
» Szerelem édene
Eszemadta kisleánya, gyöngyalak,
Hej, mióta...
» Virágot szedtünk
Virágot szedtünk mezőn és dombon
Új tavasz-szell...
» A hold fényében
A hold fényében párnára hajtom fejem,
álmatlan...
|
