|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Jennyhez
Ajkid miként piros virág,
Szemeid mint sötét...
» Helyek, szerelmek
Nem leltem meg soha
helyem, hogy mondhatnám
...
» Ajándék
Faragtam kőrisfából angyalszárnyakat,
borz-bundá...
» Korai még a konty nekem
Gyöngécske lány vagyok még,
ijeszt is fű-fa...
» Levél a kedveshez késő éjjel
Nem tudok írni, bocsáss meg nekem.
A fejem zúg,...
» Egy nyári este
Várva-várom, egy nyári este
Kibomlik majd...
» Madár csőrében virág
Van-e madár, ki meghal, ha nem szerethet?
Van-e...
» A büszke szem...
A büszke szem az égre bámul;
a néma szájban...
» Oh...!
Oh boldogság! árnyas zöld lugas,
Mért borul rám...
» Mi a nő?
Világnak vígsága
Férfinek gyönyöre,
Kebelén...
» Ne nézz rám...
Ne nézz rám!
Pillantásid
Égetőbbek lelkem...
|
