|
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e trónt nevetve profanálván
üli szemtelen.
A légbe ezer búborékot
vigan fuvogat,
talán hogy majd utólérjék ott
a csillagokat.
S a fényes gömb mind oly törékeny
röpűlni tanul,
s szétpattan, mire tudna, régen
arany álomul.
S hallom, hogy minden búboréknál
feljajdul a fej:
"Vad játékod, piciny pribék, már
mikor hagyod el?
Mert mit igy szájad unalomból
a légbe kilő,
nem egyéb, mint az én agyamból
a vér, a velő!"
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Livia
Én néma lányom, titokzatos szépem,
Bús idegen a...
» Egy hölgyhöz
Most látom, mily erősen
Valál szivembe...
» Az esthajnal szerelme
Őszikék dajkálta
ringó dalbölcsőben:
így...
» Dalomhoz
Tarka lepkeként dalom
Hogyha útra kél,
Szégyenl...
» Ajándék
Faragtam kőrisfából angyalszárnyakat,
borz-bundá...
» F. E. kisasszony emlékkönyvébe
Amit vágyad kivánt,
Reményed esdve kért,
Megadt...
» Merengés
Veszedelmek, veszedelmek!
Mikor hagytok már el...
» Szerelem
Szerelem...
Te bűvös arcú tündér!
Kinek...
» Gyakran jelensz meg álmaimban
Gyakran jelensz meg álmaimban,
Hidegen,...
» Ajánlás
Mit akarok? - Hiába minden.
Sohsem érezted...
» Hazugság nélkül
Hogy ámítni nem tudtuk egymást,
Friggyé ez úgy...
|
