|
Szomorú vagyok, nehéz sóhajok
tépnek, mindig sírhatnék:
kinek hódolok,
semmit sem adott
epedő szerelmemért.
Amit vágytam rég,
s amit vágyok még,
már valóra nem válhat.
Engem, a szegényt,
itt hágy, ami szép,
kedv és javak elszállnak.
Amikoron látlak,
gőgöd sajgó bánat,
vígasságom elveszett.
Hiába ha vágylak,
inkább a halálnak
ajánlom meg testemet.
Hetvenkedhetek:
érted szenvedek,
amióta ver szívem.
Szánd meg hát beteg,
gyötrött lelkemet,
már örömöt adj nekem.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szomorú indulat
Mi kesergő sok gondolat
Terheli bús fejemet?
Sé...
» Séta az alkonyatban
A setét bolt nagy üvegablakán
Figyelt ki, s...
» Nem bánat az
Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
Ha már...
» Eggy Ifjú a jegy vissza-adáskor
Daura! míg engem szerettél
Míg szemem közzé...
» Elaludt
Elaludt a tónak ringatója,
Elaludt az esti...
» Minek tépted össze az én hű szivemet!...
Minek tépted össze az én hű szivemet!
Minek...
» Népdalok a kornak
I
Úgy ég a tűz, ha lobog,
Úgy élek én, ha...
» Tavasz, korodnak...
Tavasz, korodnak ifjú hajnala,
Feslő kis rózsa...
» Samariai asszony
Itt azt mondják, tisztátalan vagyok,
Ki...
» Népdal
Ezer csillag ragyog, fénylik odafenn.
Csak az...
» Átok
Láng vala keblemben, s ah késtél oltani...
|
