|
A nap, a hó, az évszak áldva légyen,
s az évet, órát, pillanatot áldom,
s a szép tájat, ahol elért sugárzón
szép szeme, és rabul ejtett egészen;
áldott az első édes szenvedésem,
mit éreztem, hogy megérinte Ámor,
az íj íve, a nyíl, sebezve, fájón,
és a sebek, szívembe vésve mélyen.
Áldott özönlő hangja dalolásnak,
mit hölgyem szólongatva, szétfolyattam,
a sóhajok s a könnyek és a vágyak;
és minden ív és árkus áldva mostan,
melyen hírt szerzek néki, senki másnak,
s eszméim is, mind néki áldozottan.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Brekeke úr házassága
Megunta Brekeke a magányosságot,
Igen...
» Azt kérdik...
Azt kérdik, hogy mért szeretlek,
Mért imádlak,...
» A' Győzhetetlen Szív
Mond-meg, kérlek, nyájas Lyánka,
meg-indulé Te...
» Nem bánat az
Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
Ha már...
» A multért
Amikor én rajongó vággyal
Követlek, várlak...
» Szomorú indulat
Mi kesergő sok gondolat
Terheli bús fejemet?
Sé...
» Vágy
Minden atomra fény szitál;
Az égbolt...
» Népdal
Ezer csillag ragyog, fénylik odafenn.
Csak az...
|
