A nap, a hó...

A nap, a hó, az évszak áldva légyen,
s az évet, órát, pillanatot áldom,
s a szép tájat, ahol elért sugárzón
szép szeme, és rabul ejtett egészen;

áldott az első édes szenvedésem,
mit éreztem, hogy megérinte Ámor,
az íj íve, a nyíl, sebezve, fájón,
és a sebek, szívembe vésve mélyen.

Áldott özönlő hangja dalolásnak,
mit hölgyem szólongatva, szétfolyattam,
a sóhajok s a könnyek és a vágyak;

és minden ív és árkus áldva mostan,
melyen hírt szerzek néki, senki másnak,
s eszméim is, mind néki áldozottan.