Szőke, pogány lány a szeretőm, engem
hisz egyedül és ha papot lát
rettenve suttog: csak fű van és fa;
nap, hold, csillagok s állatok vannak
a tarka mezőkön. És elszalad. Por
boldogan porzik a lábanyomán.
Pedig fönn a kertek felé
feszület is látja a csókját és
örömmel hull elé a búzavirág,
mert mindig hiába megcsudálja őt
egy szerelmetes, szakállas férfiszentség.
Tizennyolc éves és ha nélkülem van,
hallgatva jár, mint erdős partok
közt délidőn jár a nyári víz s
csillogó gondot ringat magában arról,
hogy sohasem telünk el a csókkal és
szomorú. Pirul a naptól már az őszi bogyó.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szeretők a nagyvárosban A férfi: Rád gondolok, míg ablakomra koccan
a...
» A tavaszi sziv Kalimpál és kalimpál és
Kalimpál kicsit...
» Falusi randevú Van itt valaki? Ki kopog? -
Én vagyok, mondta...
» Azóta Feldúltuk egymás életét:
a zárt-ablakú...
» A fantázia Boríts el édes álmaiddal,
Szép hölgy, arany...
» Szerelem nélkül Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
» Szerelem Acélkék rozsban háltam,
karod volt párna fejem...
» Az alvó szép Beállt az éj, s szememre nem
Száll enyhe...
» Már néha gondolok a szerelemre Már néha gondolok a szerelemre.
Milyen lehet -...
|