Julia szép asszony

Szél ringatja a fákat. Nyugalom a szívben és a tó tükre fölött,
hold kemény sugarán köszörülöm késemet
távoli kaján ugatás szaggatja a lágyan zsongó levegőt
a végtelen éji árnyékban habozva közeledik már.

Szeretőd karjaiba repülsz?... hahaha vigyorog a hold!
szeretőd tó fenekén vár, hideg tőrömet öleli már
sulyos víz fojtja belé az áruló szót, végsikolyát hogy meg ne halljad
arcod ha arcomhoz ér majd... nem ő vagyok én édes!

Csitt! sötétben siető lépteit... hallom, hát mégis igaz?... mégis?
árnyéka felémfut a holdsütötte mezőn... jaj elér! el innét, el!
árnyékát ha ölöm, őt meg nem ölöm. Csendesen! Kutatva néz körül,
tó tükre törik, fenekén a halott lihegve ordítja: vigyázz!

Zörög a bokor... felneszel, szeme rebben, karja ölelésre tárva
várlak... már régóta várlak... susogva lejt hangom: Julia
sötét az ég, de láng lebben peremén, veres láng
eltorzulva arca arcomba mered, karomban teste megrándul... ki az?

Ki az?... ki az?... loccsan a víz, röhög a szél, vérével habzik a tó.
Igy végeztetett! Vallom eskü alatt: igazat tettem. Hol a vádló?
Jogom volt, a magam dolga, táncoló árnyékok nem rémítenek
vihartól hajladoznak a fák, hiába a szó! jogom volt

Fodros a tó, dühtől remegő, tiszta nyugalmát zavartam tán?
mi az?... fenekén... a víz alatt!... a víz alatt... mit tettem? Segítség!
emberek segítség! megretten az ég!... egymást ölelve! Megtiltom!
összeölelkeznek!... segítség, égig csap a végnélküli szégyen.

Összeölelkezve a tó zöld fenekén!
körbe futok, körbe, elég... elég! megtiltom!
arcomba vigyorog a hold - hát engem nevetett? Segítség!