|
Ne hívj, lelkemnek ne igérd
hevét a régi lobogásnak.
Magányos vagyok és setét,
s te lángsugaras látomás vagy.
Puszta a föld, sárgán dereng
az éj, a holdfény meg se moccan.
Jég borzadály és néma csend
lakozik fagyos csillagokban.
Győzelmes arcod ismerem,
hívó szavaddal hallhatón szólsz,
tud lelkem a te nyelveden,
de engem már hiába unszolsz.
Puszta a föld, a hold ragyog -
ne hidd, hogy újra megigézel.
Szívemben fagyos csillagok
jég borzadálya, csendje fészkel.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Óda a nyugati szélhez
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
hulló lomb...
» Ébredés a neveddel
Felébredtem. Úgy bujtam át az álom
meleg...
» Szemed szomja
Szemed szomja a tengeren talál rám,
mélyében...
» Ha ősz leszel s öreg
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a...
» A magánossághoz
Áldott Magánosság, jövel! ragadj el
Álmodba...
» Szerelmem
Lány, velem ne játsszál, hogyha hízelegni
Látsz,...
» Nem akartál meghallgatni...
Nem akartál meghallgatni
míg a fényes nap...
» Magyar költő a XVI. században
Hajnalban a mezők füve harmatozik;
nap kél;...
» Magányosan
Anyám elment a túlvilágra,
a nővérem az...
|
