|
Ne hívj, lelkemnek ne igérd
hevét a régi lobogásnak.
Magányos vagyok és setét,
s te lángsugaras látomás vagy.
Puszta a föld, sárgán dereng
az éj, a holdfény meg se moccan.
Jég borzadály és néma csend
lakozik fagyos csillagokban.
Győzelmes arcod ismerem,
hívó szavaddal hallhatón szólsz,
tud lelkem a te nyelveden,
de engem már hiába unszolsz.
Puszta a föld, a hold ragyog -
ne hidd, hogy újra megigézel.
Szívemben fagyos csillagok
jég borzadálya, csendje fészkel.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Pásztorlány dala
Kis rózsa, szép rózsa,
Gyönge virágszál!
Szeret...
» Halál tavasszal
Nincs tisztább szem a beteg szemnél,
mely látva...
» Barna Penny
Ifjú vagyok suttogtam,
Később, hogy túl...
» Asztmás vasárnap
A környéken harmonika,
koronként könnyel...
» Bimbók
Tavaszodik. Gyönyörtől
Liheg az ébredő...
» Pirongatol, édesanyám
Pirongatol, édesanyám,
Mért néznek a legények...
» Oly szép a nyári éj...
Nem illik, ma a szerelemről
Pajkos, tüzes dalt...
» Vágyak
Úgy-e, most jól áll a hajam megint!
És úgy-e,...
» Szilvafa
Sokáig álltam, sokáig álltam
a szilvafák...
|
