|
Hajnalban a mezők füve harmatozik;
nap kél; nehéz fejem búsan darvadozik;
harsányhangú madár vígan kiáltoz itt,
de búm nem változik.
Sem penig, ha est jön, világ borultában,
mikor álmatlanul az Duna martjában,
távol pitymallatnak sanyarú vártában,
ülök az éjtszaka csillagos sátrában.
Néked mit vétettem, hogy már nem akarod
szerelmem? Mást ölel téjszín fehér karod;
hajad szép függönyét most másra takarod.
Én fene mándrucnak fogait kiállom,
csatákban véremnek hulltát nem sajnálom
s gyenge lány miatt lesz keserű halálom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Köszönöm, köszönöm, köszönöm
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban...
» A holdhoz
Hő vágyaim csak érted égnek,
Oh csendes éjek...
» Megjöttél
Sárga fény ömlik, este lett.
Áprilisi szelíd...
» Őszi séta
A felhők újra rózsaszínbe' játsznak
És újra...
» Szerelem
Minden érzésünknek anyja a szerelem,
Ez olly...
» Dalomhoz
Tarka lepkeként dalom
Hogyha útra kél,
Szégyenl...
|
