|
Hajnalban a mezők füve harmatozik;
nap kél; nehéz fejem búsan darvadozik;
harsányhangú madár vígan kiáltoz itt,
de búm nem változik.
Sem penig, ha est jön, világ borultában,
mikor álmatlanul az Duna martjában,
távol pitymallatnak sanyarú vártában,
ülök az éjtszaka csillagos sátrában.
Néked mit vétettem, hogy már nem akarod
szerelmem? Mást ölel téjszín fehér karod;
hajad szép függönyét most másra takarod.
Én fene mándrucnak fogait kiállom,
csatákban véremnek hulltát nem sajnálom
s gyenge lány miatt lesz keserű halálom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Sonett - egy sanszonett-ről
Olyan a szoknyád, mint nyiló virág,
És minden...
» Szerelem
Kutyánk vinnyog a kertben és boldog
nyelvvel...
» Livia
Én néma lányom, titokzatos szépem,
Bús idegen a...
» Egy gondolat
Ha nyugodt homlokomra néha
Árnyat vet egy bús...
» Siralmas
Csak a szép szemedet tudnám elfeledni,
minden...
» Egy régi szerelmes Velencében
Ó mennyi szerencse
és mennyi talány!
A régi...
|
