Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.
Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.
S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A szerető ohajtása Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Szerelmes vers Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll...
» Szerelem Már oly édes, oly vonzó, zsongató
volt egy-egy...
» 21. portugál szonett - Mondd újra Mondd, újra mondd, és még egyszer - s...
» Az én szemeim Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel...
» Napfény és szerelem Fehér felhőcsapat vonul nyugatra,
a nedves égre...
|