|
Mondd, újra mondd, és még egyszer - s megint,
mondd, hogy szeretsz, mondd, mondd!
Bár minden újra mondott szó emlékeztet a kakukkra,
gondold meg, hogy az új tavasz se hint
kakukkszó nélkül zöldes selymű színt
mezőre, dombra, erdőkoszorúkra.
Én, kedvesem, a mély sötétbe bukva
jajongok kételkedve, nyögve, mint
bús kísértet: "Mondd, újra." Az se sok,
hogy mennyünknek millió mécse van,
S a rét ezernyi virággal ragyog!
Szeretsz, szeretsz, mondd, zengd ezüst-arany
trillákkal! S ne feledd el soha, hogy
a lelkeddel is szeress - szótlan!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelmes vers
Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll...
» Az halál- és Kupídóról
Bészállván az Halál némelly fogadóba s...
» Kupídó
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis...
» Szerelem
A hold a tárnák fenekére is lezöldül
És...
» Nagyon közelbe kerültünk
Kezdetben tán nem is hevültünk
S mégis:
Szép,...
» XVIII. szonett
Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te...
|
