|
Mondd, újra mondd, és még egyszer - s megint,
mondd, hogy szeretsz, mondd, mondd!
Bár minden újra mondott szó emlékeztet a kakukkra,
gondold meg, hogy az új tavasz se hint
kakukkszó nélkül zöldes selymű színt
mezőre, dombra, erdőkoszorúkra.
Én, kedvesem, a mély sötétbe bukva
jajongok kételkedve, nyögve, mint
bús kísértet: "Mondd, újra." Az se sok,
hogy mennyünknek millió mécse van,
S a rét ezernyi virággal ragyog!
Szeretsz, szeretsz, mondd, zengd ezüst-arany
trillákkal! S ne feledd el soha, hogy
a lelkeddel is szeress - szótlan!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A hatodik szonett
Mikor - egy éve - rajtad csüggni kezdtem
túl...
» Az halál- és Kupídóról
Bészállván az Halál némelly fogadóba s...
» Ha nem szerelmet
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha...
» Lázban
Kit rég kerülnek a szerelmes álmok:
Szerelmes...
» A szerelmesek Holdja
Makulátlan az ég
S ragyognia kéne a Holdnak.
De...
» Kupídó
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis...
|
