|
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
A szívem oly szerelmes, oly bánatos és női,
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Szonettek, holt leányok, bús szivemből fakadtak,
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Belőletek mi pompás sírboltot építettem
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Napfény és szerelem
Fehér felhőcsapat vonul nyugatra,
a nedves égre...
» Szerenád
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst...
» A tavasz
A tavasz rózsás keblét kitárva,
Száll alá...
» A szerelmesek Holdja
Makulátlan az ég
S ragyognia kéne a Holdnak.
De...
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
» Könyörgés a kedvesért
Te segítsd, Uram
bocsásd meg érte szívem...
» Szerelem
Már oly édes, oly vonzó, zsongató
volt egy-egy...
» Ne menj el
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz,...
|
