|
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
A szívem oly szerelmes, oly bánatos és női,
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Szonettek, holt leányok, bús szivemből fakadtak,
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Belőletek mi pompás sírboltot építettem
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ha nem szerelmet
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha...
» Nagyon közelbe kerültünk
Kezdetben tán nem is hevültünk
S mégis:
Szép,...
» Rejtettelek
Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
...
» Könyörgés a kedvesért
Te segítsd, Uram
bocsásd meg érte szívem...
» Féltett boldogság
Boldogságommal nem dicsekszem,
bár ajkamon...
» Keserű élet, édes szerelem
Másnak szívem mindig jót kivánt,
S engem mégis...
» Első hó
A pelyhes áll,
Szép urfinál
Oly édes...
» Eszembe jutott
Most az jutott eszembe, hogy a télen
még...
|
