Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
A szívem oly szerelmes, oly bánatos és női,
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Szonettek, holt leányok, bús szivemből fakadtak,
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Belőletek mi pompás sírboltot építettem
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kopogtatás nélkül Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz...
» Tegnap anyám előtt dicsértelek Bocsáss meg érte, nem bírtam tovább,
hogy ne...
» Eszembe jutott Most az jutott eszembe, hogy a télen
még...
» Virágos ág ... Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű...
» 21. portugál szonett - Mondd újra Mondd, újra mondd, és még egyszer - s...
» Nem dicsőség... Nem dicsőség, amiért epedve
Nyújtja szomjas...
» Kupídó Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis...
» Első látásra (a Hős és Leander-ből) Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
mert...
|