|
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
A szívem oly szerelmes, oly bánatos és női,
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Szonettek, holt leányok, bús szivemből fakadtak,
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Belőletek mi pompás sírboltot építettem
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Virágos ág ...
Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű...
» Tegnap anyám előtt dicsértelek
Bocsáss meg érte, nem bírtam tovább,
hogy ne...
» Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még...
» Tűnődve, egyedül..
Tűnődve, egyedül rovom a rétek
magányát, lassú...
» Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz...
» Csók
Mikor fölnyíló ajkaidnak
virágos ösvényein...
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
» Ne menj el
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz,...
|
