|
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
A szívem oly szerelmes, oly bánatos és női,
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Szonettek, holt leányok, bús szivemből fakadtak,
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Belőletek mi pompás sírboltot építettem
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Keserű élet, édes szerelem
Másnak szívem mindig jót kivánt,
S engem mégis...
» Leánykérés
Selymes, illatos orgonák alatt
Suhanva, halkan...
» Könyörgés a kedvesért
Te segítsd, Uram
bocsásd meg érte szívem...
» Tegnap anyám előtt dicsértelek
Bocsáss meg érte, nem bírtam tovább,
hogy ne...
» XVIII. szonett
Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te...
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
» Szerelem
Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol,...
» Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz...
|
