|
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
A szívem oly szerelmes, oly bánatos és női,
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Szonettek, holt leányok, bús szivemből fakadtak,
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Belőletek mi pompás sírboltot építettem
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Első hó
A pelyhes áll,
Szép urfinál
Oly édes...
» Szerelem
Már oly édes, oly vonzó, zsongató
volt egy-egy...
» Tudjátok-e
Tudjátok-e, a szerelem mit ér,
s hogy...
» Mire megjössz
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő...
» Nagyon közelbe kerültünk
Kezdetben tán nem is hevültünk
S mégis:
Szép,...
» A nagy harangjáték
Életet keresek
S köröttem a szívek: csupa...
» Lázban
Kit rég kerülnek a szerelmes álmok:
Szerelmes...
» Rád gondolok
Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal,...
|
