|
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
A szívem oly szerelmes, oly bánatos és női,
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Szonettek, holt leányok, bús szivemből fakadtak,
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Belőletek mi pompás sírboltot építettem
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Leánykérés
Selymes, illatos orgonák alatt
Suhanva, halkan...
» Virágos ág ...
Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű...
» Eszembe jutott
Most az jutott eszembe, hogy a télen
még...
» Keserű élet, édes szerelem
Másnak szívem mindig jót kivánt,
S engem mégis...
» Könyörgés a kedvesért
Te segítsd, Uram
bocsásd meg érte szívem...
» Első hó
A pelyhes áll,
Szép urfinál
Oly édes...
» Tudjátok-e
Tudjátok-e, a szerelem mit ér,
s hogy...
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
|
