|
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő bánatoknak halk léptű hirdetői!
Bús kővé merevülnek palástom dús redői,
Szép, szózatos szoborrá az asszonyt-váró leplek.
A szívem oly szerelmes, oly bánatos és női,
S a lankadt szárnyu vágyak esténként úgy belepnek.
Óh, tőlem messze szálltak a kacajok, a kedvek,
S meddő kezekkel járnak az élet magvetői.
Szonettek, holt leányok, bús szivemből fakadtak,
Virágosan feküsztök, fehéren, dermedetten,
Mint holt kezek, szegények, mik mindent odaadtak.
Belőletek mi pompás sírboltot építettem
Pár elhervadt virágnak, vágyaknak és szavaknak,
És reszkető kezekkel alávésem:
Szerettem...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz...
» Add a kezed
Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú...
» Így volna szép
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Va...
» Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még...
» Tükrök törvénye
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást...
» Az én szemeim
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel...
» Szerelem
Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol,...
» XVIII. szonett
Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te...
|
