|
Tűnődve, egyedül rovom a rétek
magányát, lassú léptekkel merengek,
s ahányszor csak az út porában ember
nyomát fedem fel, más ösvényre térek.
Barátot, társaságot, ünnepséget
is kerülök: ez egyetlen védelmem,
hogy ne lássák a bánatot szememben,
sem a tüzet, mely belülről eléget.
Így csak folyók, fák, bokrok ismerik meg,
mint szenvedek, míg az erdőket járom,
s mindenhol, sűrű bozótban, vad szirtek
meredékén is, beszélgetni Ámor
szegődik mellém: ő az útitársam,
s a szerelemről veszekszünk egymással.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Könyörgés a kedvesért
Te segítsd, Uram
bocsásd meg érte szívem...
» Szerenád
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst...
» Korán jöttem ide
Későn jött az az asszony,
Aki néz, akit...
» Szerelemhez
Kertje csendes alkonyában,
Míg csapongva zúg a...
» Szerelem és bor
Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság?
Vagy...
» Így volna szép
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Va...
» Decrescendo
Szonettek, lányai a fáradt örömeknek,
Óh élő...
» XVIII. szonett
Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te...
|
