|
Boldogságommal nem dicsekszem,
bár ajkamon csaknem kitör.
Ó, hányan vannak a világon,
kiket nehéz bánat gyötör…
Szegények, ennyi boldogságot látva
önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
hogy társamul téged adott az ég!
A sors irigy a boldogokra,
gyötörni őket lesbe áll,
s én üdvömet féltőbben óvom,
mint gyönge fészkét a madár.
Nem! Mit se vallok! Szótlan hordja titkát,
hallgatva őrzi kincsét e kebel.
Olyan a lelkem, mint a tenger árja:
legnémább ott, hol gyöngyét rejti el!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelem
Csak átcsúszott rajtad, tegnap még nem volt s...
» Nem dicsőség...
Nem dicsőség, amiért epedve
Nyújtja szomjas...
» Ha nem szerelmet
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha...
» A kedveshez
Emeld szived a csillagok fölé:
Szunyogdöngés...
» Az én szemeim
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel...
» Nagyon közelbe kerültünk
Kezdetben tán nem is hevültünk
S mégis:
Szép,...
» Hogy lehet az!
Hogy lehet az, hogy az ember
Mindent...
» Ha ősz leszel s öreg
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a...
|
