|
Boldogságommal nem dicsekszem,
bár ajkamon csaknem kitör.
Ó, hányan vannak a világon,
kiket nehéz bánat gyötör…
Szegények, ennyi boldogságot látva
önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
hogy társamul téged adott az ég!
A sors irigy a boldogokra,
gyötörni őket lesbe áll,
s én üdvömet féltőbben óvom,
mint gyönge fészkét a madár.
Nem! Mit se vallok! Szótlan hordja titkát,
hallgatva őrzi kincsét e kebel.
Olyan a lelkem, mint a tenger árja:
legnémább ott, hol gyöngyét rejti el!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nagyon közelbe kerültünk
Kezdetben tán nem is hevültünk
S mégis:
Szép,...
» Asztmás vasárnap
A környéken harmonika,
koronként könnyel...
» Keserű élet, édes szerelem
Másnak szívem mindig jót kivánt,
S engem mégis...
» 21. portugál szonett - Mondd újra
Mondd, újra mondd, és még egyszer - s...
» Leánykérés
Selymes, illatos orgonák alatt
Suhanva, halkan...
» Add a kezed
Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú...
» Az Ezeregyéjszaka meséiből
Ó, jaj, szegény pilláim álma elveszett,
Add...
» Csók
Mikor fölnyíló ajkaidnak
virágos ösvényein...
|
