|
Boldogságommal nem dicsekszem,
bár ajkamon csaknem kitör.
Ó, hányan vannak a világon,
kiket nehéz bánat gyötör…
Szegények, ennyi boldogságot látva
önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
hogy társamul téged adott az ég!
A sors irigy a boldogokra,
gyötörni őket lesbe áll,
s én üdvömet féltőbben óvom,
mint gyönge fészkét a madár.
Nem! Mit se vallok! Szótlan hordja titkát,
hallgatva őrzi kincsét e kebel.
Olyan a lelkem, mint a tenger árja:
legnémább ott, hol gyöngyét rejti el!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Sötét és fényes szerelem
A Gondolkodó guggol forró üstök
lábánál és füst...
» A szerelmesek Holdja
Makulátlan az ég
S ragyognia kéne a Holdnak.
De...
» Az halál- és Kupídóról
Bészállván az Halál némelly fogadóba s...
» Ha nem szerelmet
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha...
» A tavasz
A tavasz rózsás keblét kitárva,
Száll alá...
» Babona, varázs
Nem szánom én az ostobát,
kinek üres a mennyek...
» Első látásra (a Hős és Leander-ből)
Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
mert...
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
|
