|
Boldogságommal nem dicsekszem,
bár ajkamon csaknem kitör.
Ó, hányan vannak a világon,
kiket nehéz bánat gyötör…
Szegények, ennyi boldogságot látva
önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
hogy társamul téged adott az ég!
A sors irigy a boldogokra,
gyötörni őket lesbe áll,
s én üdvömet féltőbben óvom,
mint gyönge fészkét a madár.
Nem! Mit se vallok! Szótlan hordja titkát,
hallgatva őrzi kincsét e kebel.
Olyan a lelkem, mint a tenger árja:
legnémább ott, hol gyöngyét rejti el!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az én szemeim
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel...
» Szerelem
Csak átcsúszott rajtad, tegnap még nem volt s...
» Kupídó
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis...
» Így volna szép
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Va...
» A kedveshez
Emeld szived a csillagok fölé:
Szunyogdöngés...
» Tudjátok-e
Tudjátok-e, a szerelem mit ér,
s hogy...
» Ne menj el
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz,...
» Első hó
A pelyhes áll,
Szép urfinál
Oly édes...
|
