|
Boldogságommal nem dicsekszem,
bár ajkamon csaknem kitör.
Ó, hányan vannak a világon,
kiket nehéz bánat gyötör…
Szegények, ennyi boldogságot látva
önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
hogy társamul téged adott az ég!
A sors irigy a boldogokra,
gyötörni őket lesbe áll,
s én üdvömet féltőbben óvom,
mint gyönge fészkét a madár.
Nem! Mit se vallok! Szótlan hordja titkát,
hallgatva őrzi kincsét e kebel.
Olyan a lelkem, mint a tenger árja:
legnémább ott, hol gyöngyét rejti el!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A szerető ohajtása
Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Szerelmes vers
Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll...
» Szerelem és bor
Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság?
Vagy...
» A tavasz
A tavasz rózsás keblét kitárva,
Száll alá...
» Tűz és viz
Egy tűz van csak erős, és egy víz árja...
» Álmatlan éjjen
Benn a szivben valaki kalapál;
Vékony vésővel...
» Tükrök törvénye
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást...
» Első látásra (a Hős és Leander-ből)
Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
mert...
|
