|
Zuhantál és elkaptalak,
ruhád csücskénél és a vak
mélységbe fejjel lefelé
csüngtél és én tartottalak,
a rácsnak rogyva, görcsösen,
öt ujjal, kínnal és dühvel.
Egyetlen szörnyű akarat
volt bennem: nem engedlek el!
És megvirradt és este lett
és jöttek őszök, tavaszok
és még mindig tartottalak
és már harmadszor havazott
és még mindig tartottalak
és súgtam lázas szavakat
és az öt ujjam majd letört
és a ruhád szakadt, szakadt.
Hogy volt tovább, nem is tudom.
Egyszer csak elmúlt az egész.
Kiszállt belőlem az a láz,
az a vad, gyilkos rettegés.
Itt állok az erkélyen és
az élet zúg a körúton
és a felhőkbe nézek és
nem is tudom... nem is tudom...
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Játék
Gyerekké tudnék lenni újra!
Játsznánk a földre...
» Csókkérés tavasszal
Márta, hajad,
Bronz-ajakad
Kéri s lázad a...
» Koldus
A klastrom előtt koldus állt
alamizsnáért...
» Volt egyszer egy szerelem
Elmentél tőlem kedvesem,
S én hagytam, menj...
» Sirva vigadónak
Kit siratsz kenyeres? Kacagós a nóta.
Virrasztas...
» Erdőn
Nincs messze még! - Tán egy szavamra vár!
-...
» Nem gondolok...
Nem gondolok a világon senkire,
Nem kell nekem...
» Kérdések
Miért van az, hogy aki mélységedbe láthat,
Aki...
» Orgona
Bár holtra metszé kertész görbe kése,
Még...
» Bolyongok
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És...
» Szerelem
Hadd nézzem édes arcodat,
a szigorút, a...
» Zaj, estefelé
Már a Maros füzes partjai
közt jön el hozzám...
» Szerelem
Ma békésen lefektettem az alkonyt,
s a...
|
