|
Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
mindig mutat valahol a világ,
s mindig elkap, bár kereső szememnek
tévedései is hozzád vezetnek,
úgyhogy fény-árnyak, tündérciterák
villantják hangod, a szemed, a szád,
csöndes játékait a képzeletnek:
látlak s nem látlak, drága nevedet
csengi csendülő szivembe szived,
de percenkint ujra elvesztelek:
csillagokig nyílik szét s hallgatózom,
üldöződ, én, mégis, mint akit álom
húz le, sírodba, magamba csukódom.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A mindenség szerelme
Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,
hogy...
» Ha jönnél...
Ha hirtelen jönnél velem szemben
Nevető...
» Az Ő képe
Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény orozva...
» A virágnak...
A virágnak nem nézik az idejét, -
A leánynak...
» Szerelem
Mondod: az ég… és felnézel az égre
És mondanád:...
» Őszi séta
A felhők újra rózsaszínbe' játsznak
És újra...
|
