Szerelem

Tompán-derengő arcát, melyet alvó vágyai csöndes
izzása enyhén-rózsaszínre festett, fölemelte a napba.
Halvány ráncai árkából illanva suhant el a ritka homály,
s széthullt a tetőtlen lég egyforma-szövésű rétegein, míg
boldog közönnyel hullámlottak körötte és fölötte.
Ott állt sugaras jelként, haja fészkei csillagok apró,
szúrós fény-bogait ringatták, dús pillái alól
lassu csapásokkal szállalt a mezőkre a nyár.
Látta az összegyürődő órák titkait, ízeiben hallotta a hangok
égi beszédét, melyre a fül süketen tárul.
Vállai hajlásán villám cikkant, delejes tűz lobbant
gazdag melle iker-kúpjai közt, akaratlan
pillantásától hegy-tömbök porlottak darabokra. -
Ott állt sugaras jelként, ragyogó szeme-tükrén
biztos bölcsesség égett, - több és kevesebb a tudásnál,
ott állt, és a kezét felütötte a nyugtalanul-mozgó levegőbe,
mely szinte bírhatatlan-édes zizegéssel fonta körül -
s az éjbe-zuhant évek szűk alagútjain át
gőzölgő lihegéssel utánad iramló
rémet diadalmas mozdulatával a semmibe űzte.