Ó, jössz-e már

Látod: a fecske útrakél,

hull a sápadt diólevél;

deres a szőlő, őszre jár –

ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?



Karomba veszlek itt megint,

míg szemem szomjan rád tekint,

s fejem válladon elpihen

szép szelíden, szép szelíden.



Hányszor bolyongtunk, édesem,

e völgy ölén s a réteken!

s fölemeltelek, drága társ,

hogy messze láss, hogy messze láss.



Vannak e földön mindenütt

szép nők: szikrákat szór szemük,

de mint te, oly kedves, komoly

nincsen sehol, nincsen sehol.



Te vagy a lelkem, életem:

tündökölsz tisztán, fényesen:

hol is találnék csillagot,

mely így ragyog, mely így ragyog?



Késő ősz van, csillan a dér,

halkan csörren a holt levél,

didereg a puszta határ-

ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?