Valakit várok.

Valakit várok. Valakit várok.
Rideg szobámnak ajtaja tárva.
Valakit, kinek senkije sincsen,
Semmije sincsen,
Ki szegény, mint én, és mint én; árva.

Valakit várok, tudom, hogy eljő.
Egy bus, borongós ősz estelen
Nyitott ajtómon beszökik félve,
Besurran félve,
Ki messze elment, - szerelmesen.

Megáll szobámban, reszketve, fázva,
Könnyezve suttog, itthon vagyok...
Messze világból jöttem utánad,
Szöktem utánad...
S most már örökre tied vagyok...

S áll csöndben, szépen, rám néz remegve,
Várja, mit mondok, mit felelek...
- A néma csöndben, lelkembe röppen
Valami régi,
Valami fájó emlékezet.

S mig szél süvit künn, s esőcsep kopog
A rozsdás barna falevelen...
Szobánk csöndjében megüli nászát,
Várvavárt nászát..
A diadalmas, nagy szerelem.