Ha azt hallod majd...

Ha azt hallod majd rólam egyszer,
hogy legszebb álmom megtagadtam,
s elmondanak mindennek, rossznak,
csak mosolyogj, mert jól tudod, hogy
az, aki voltam, az maradtam
.
Följajdul a lomb is a szélben,
virágain vad keserüség,
de gyökere feszül a mélyben,
így kötöz engem kezem-lábam,
szívemet így fogja a hűség

Ha elmennék messzire, s onnan
nem írnék, csak egy levelet sem,
s mondanák, hogy látod a hűtlen,
vágj szavukba csendesen, és
mosolyogj, te jól ismersz engem.

S utam véget érne, és a tenger
torlódva összecsap felettem,
s koromba fúlt napom kilobban,
úgy emlegess kérlek, ki egykor
tágra nyitott szemedben tükröződtem.

Te láttál engem, s jól tudod, hogy
milyen nehéz ragyogás vár rám,
mert ember voltam, ki hajóra
szállt, hogy egyszer kikössön végül,
valahol az igazság táján.