|
Szívem, ha majd a vándor-útra lépve
utánad nyújt'nám árva-két kezem:
a hosszú útra eljönnél velem?
Amerre én megyek,
a róna arra nem dalolva vár:
ott már az ősz varázsa megjelent,
és a kacagást letarolta már.
Mert ott az út köd-óceánba vész,
s eretnek-váddal vár a Golgotán,
s ki arra tér: végső szív-dobbanásig
tűz bélyeget visel a homlokán.
S vajon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?
S vajon, ha majd megismered az utat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
utatlan végtelenbe elkísérsz?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szerelem
Ma békésen lefektettem az alkonyt,
s a...
» Tekinteted
Tekinteted ragyog, akárcsak
A kékzománcos...
» Amint itt ülök
Amint itt űlök, s nézem arcodat,
árnyék gyanánt...
» Évfordulón
Egymást űzi bennem édes
És fájó emlékezet!
Elha...
» Nálad nélkül
Örömet nem nyújt az élet,
Csak tenálad, csak...
» A házasságról való ének.
Jámbor házasok meghallgassatok,
Tü rendeteket...
» Mint kisgyermek
Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet,
úgy iszom...
» Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse...
Boldogtalan az igaz! ollyan szerencse,
Kinek...
» Enyém vagy!
Enyém vagy! Megragadtalak,
Rejtelmes álom,...
» Szerelmünk éneke
Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
mint...
|
