|
Szívem, ha majd a vándor-útra lépve
utánad nyújt'nám árva-két kezem:
a hosszú útra eljönnél velem?
Amerre én megyek,
a róna arra nem dalolva vár:
ott már az ősz varázsa megjelent,
és a kacagást letarolta már.
Mert ott az út köd-óceánba vész,
s eretnek-váddal vár a Golgotán,
s ki arra tér: végső szív-dobbanásig
tűz bélyeget visel a homlokán.
S vajon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?
S vajon, ha majd megismered az utat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
utatlan végtelenbe elkísérsz?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Csak téged
Úgy mondom néked, mint egy leckét,
mert...
» Maradj velem
Dobol az eső Hogy esik
Maradj velem még...
» Esthajnalcsillag
Csillagom, Esthajnal, aranyos tüze a Szerelemnek,...
» A te melegséged
Miért próbál nő vagy szobor
Lelkemből kiásni...
» Nyújtsd karodat
Nyujtsd karodat és menjünk e tömegből,
Mely...
» Amint itt ülök
Amint itt űlök, s nézem arcodat,
árnyék gyanánt...
» Szerelmünk éneke
Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
mint...
» Tekinteted
Tekinteted ragyog, akárcsak
A kékzománcos...
» Epilóg
Letelt a hét év. Véget ére
A bús hollandinak...
» Részem lettél
Úgy élsz bennem, akár a vérem,
nyitott...
|
