|
Szívem, ha majd a vándor-útra lépve
utánad nyújt'nám árva-két kezem:
a hosszú útra eljönnél velem?
Amerre én megyek,
a róna arra nem dalolva vár:
ott már az ősz varázsa megjelent,
és a kacagást letarolta már.
Mert ott az út köd-óceánba vész,
s eretnek-váddal vár a Golgotán,
s ki arra tér: végső szív-dobbanásig
tűz bélyeget visel a homlokán.
S vajon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?
S vajon, ha majd megismered az utat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
utatlan végtelenbe elkísérsz?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Azokon a szép kék hegyeken túl
zokon a szép kék hegyeken túl
Fogsz te élni,...
» Nehéz útról jön ő és öreg már
Hinnéd ki arcom ismered,
hogy úgy öregszem?
Hog...
» Évfordulón
Egymást űzi bennem édes
És fájó emlékezet!
Elha...
» Maradj velem
Dobol az eső Hogy esik
Maradj velem még...
» Nacámhoz
Beteg szívem tőrbe esett,
Forrnak minden...
» Töredékek a szerelemről
Ki megvígasztaltad a testem,
áldott legyen a te...
» Szerelem
Ma békésen lefektettem az alkonyt,
s a...
» Epilóg
Letelt a hét év. Véget ére
A bús hollandinak...
» Mikor itt vagy
Mikor itt vagy a szobában
mintha telis-tele...
» köszönöm
köszönöm az elsimuló perceket
nappalok...
|
