|
Szívem, ha majd a vándor-útra lépve
utánad nyújt'nám árva-két kezem:
a hosszú útra eljönnél velem?
Amerre én megyek,
a róna arra nem dalolva vár:
ott már az ősz varázsa megjelent,
és a kacagást letarolta már.
Mert ott az út köd-óceánba vész,
s eretnek-váddal vár a Golgotán,
s ki arra tér: végső szív-dobbanásig
tűz bélyeget visel a homlokán.
S vajon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?
S vajon, ha majd megismered az utat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
utatlan végtelenbe elkísérsz?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hunyhat a máglya
Hunyhat a máglya
Ezek a szomorú, vén...
» Nyújtsd karodat
Nyujtsd karodat és menjünk e tömegből,
Mely...
» Évfordulón
Egymást űzi bennem édes
És fájó emlékezet!
Elha...
» Én feleségem
Én feleségem, jó és drága-drága,
eddig neked...
» Mikor itt vagy
Mikor itt vagy a szobában
mintha telis-tele...
» Szerelem
Ma békésen lefektettem az alkonyt,
s a...
» Szerelmünk éneke
Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
mint...
» Hófehérke
Igen, ez csak vers: lim-lom, szép szemét,
Játék,...
» Csak téged
Úgy mondom néked, mint egy leckét,
mert...
» A házasságról való ének.
Jámbor házasok meghallgassatok,
Tü rendeteket...
|
