|
Szívem, ha majd a vándor-útra lépve
utánad nyújt'nám árva-két kezem:
a hosszú útra eljönnél velem?
Amerre én megyek,
a róna arra nem dalolva vár:
ott már az ősz varázsa megjelent,
és a kacagást letarolta már.
Mert ott az út köd-óceánba vész,
s eretnek-váddal vár a Golgotán,
s ki arra tér: végső szív-dobbanásig
tűz bélyeget visel a homlokán.
S vajon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?
S vajon, ha majd megismered az utat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
utatlan végtelenbe elkísérsz?
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Hunyhat a máglya
Hunyhat a máglya
Ezek a szomorú, vén...
» Amint itt ülök
Amint itt űlök, s nézem arcodat,
árnyék gyanánt...
» Szerelmünk éneke
Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
mint...
» Virágnak mondanálak
Virágnak mondanálak,
A rózsa, liliom,
Mint egy...
» Epilóg
Letelt a hét év. Véget ére
A bús hollandinak...
» köszönöm
köszönöm az elsimuló perceket
nappalok...
» Mikor mondom már?
Mikor mondom már: "Asszonyom,
Elmult a harc,...
» Maradj velem
Dobol az eső Hogy esik
Maradj velem még...
» Jártam én koromban, hóban
Jártam én koromban, hóban,
húzott az...
» Tekinteted
Tekinteted ragyog, akárcsak
A kékzománcos...
|
