|
Bánattól élesült szeme,
egy rezzenést felfog vele:
hogy nő, telik levél, fűszál,
átlát tömör kovakő-falon,
látja a lelket – fuvalom –,
amint a hűlt torkon kiszáll.
Még meg se szólalsz, hallja már
hegy-völgyön túlról a hangodat.
Fülébe ér, amint bogár
lárvája rezzen a föld alatt;
hallja a földöntúli neszt,
mikor a fűszál inni kezd;
moly-állkapocs hogyan reszel
a gyapjuban; s mikor cipel
a hangya, ina hogy szakad
becsületből vitt súly alatt
(felnyög és vékonyan zihál),
hogy zizzen pók lábán a szál,
hogy motyog-sóhajt lárva, báb,
hogy moccan halkan a szárny, a csáp.
Tekintetét élezte kin,
jár-kél a föld ösvényein,
– isten, csavargó, furcsa árny –
vesztett szerelme hűlt nyomán.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Könyörgés
Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma...
» Amynt és Laura a fák között
Amynt
Laurám nyomát e zőld fák
Alatt...
» Maradjon ez...
Maradjon ez sejtelemnek,
Fél igaznak, fél...
» Szerelmes kelletés
Édes, az én arcom sápadt
s nem lesz soha...
» Ébredj!
Az első napsugár kacagva
Szaladt a hómezőn...
» Ó, jer felém...
Ó, jer felém, ha szunnyadok,
Halkan,...
» Midőn elindult
Oly rövid volt ez az óra,
Oly hosszu e...
» A holdkóros apród története
A hold, az alma-báju bolygó
- Mondják -...
» Fohász örök szerelemért
Gondolatban mindig tiszta voltam,
istennőm...
» A haj
Ó, gyapjú! mely buján gyűrűz a nyakra...
» Te kis virág...
Te kis virág, kit ő tépett le nékem,
Már...
|
