|
Bánattól élesült szeme,
egy rezzenést felfog vele:
hogy nő, telik levél, fűszál,
átlát tömör kovakő-falon,
látja a lelket – fuvalom –,
amint a hűlt torkon kiszáll.
Még meg se szólalsz, hallja már
hegy-völgyön túlról a hangodat.
Fülébe ér, amint bogár
lárvája rezzen a föld alatt;
hallja a földöntúli neszt,
mikor a fűszál inni kezd;
moly-állkapocs hogyan reszel
a gyapjuban; s mikor cipel
a hangya, ina hogy szakad
becsületből vitt súly alatt
(felnyög és vékonyan zihál),
hogy zizzen pók lábán a szál,
hogy motyog-sóhajt lárva, báb,
hogy moccan halkan a szárny, a csáp.
Tekintetét élezte kin,
jár-kél a föld ösvényein,
– isten, csavargó, furcsa árny –
vesztett szerelme hűlt nyomán.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Legszebb versem
Az első versem rossz és hosszú volt,
s tőlem...
» Hogyha lelkem felleg volna...
Hogyha lelkem felleg volna, melynek
Méhében...
» Kocsizó
Ne gondolj mással, csak engem szeress,
Nevess...
» Neked
Jöttél színarany éjnek
jöttél fekete...
» Ha tudnám
Ha tudnám, hogy csak egy évet tölthetek,
Szelídl...
» Népdal
Fenn mosolyg a’ holdvilág,
Fénylik mint...
» Róza
"Kéred, bajnok, hű szerelmem,
Kéred jobbomat,
K...
» Reggeli Séta
Fehérszínű apró felhők
Futkosnak az ég...
» A tökéletes szépségről
Köd-szemhéj, álom-árnyu szem,
a költő fárad...
» Jer közel, édes...
Jer közel, édes! Így, az ölembe,
Szép fejedet...
» Illatlavinák alatt
Augusztus. Alkonyat. Körül
Ájultan piheg a...
|
