|
Bánattól élesült szeme,
egy rezzenést felfog vele:
hogy nő, telik levél, fűszál,
átlát tömör kovakő-falon,
látja a lelket – fuvalom –,
amint a hűlt torkon kiszáll.
Még meg se szólalsz, hallja már
hegy-völgyön túlról a hangodat.
Fülébe ér, amint bogár
lárvája rezzen a föld alatt;
hallja a földöntúli neszt,
mikor a fűszál inni kezd;
moly-állkapocs hogyan reszel
a gyapjuban; s mikor cipel
a hangya, ina hogy szakad
becsületből vitt súly alatt
(felnyög és vékonyan zihál),
hogy zizzen pók lábán a szál,
hogy motyog-sóhajt lárva, báb,
hogy moccan halkan a szárny, a csáp.
Tekintetét élezte kin,
jár-kél a föld ösvényein,
– isten, csavargó, furcsa árny –
vesztett szerelme hűlt nyomán.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nagyon szerelmes voltam beléd
Nagyon szerelmes voltam beléd,
Ezer hangú,...
» Hozzá
Asszony! rám ha veted bűbájos nagy szemed -...
» Lelkeknek egyessége
Ha tudott rólad, aki csókol, és
ha tudom, hogy...
» Marasztanálak, májusom
Azúr szemed, látom, már messze néz,
sziromhava...
» Kosár
Telve kékes ibolya,
Rózsa, szekfű, rozmarin
Ill...
» Rímes, furcsa játék
Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa...
» Csillagos éj
Szeretnek.
Óh milyen könnyű a világ!
A...
» Anakreon XL. óda
A rózsák közt Cupido
Egy elrejtett méhecskét
Ne...
» Ballada a hajdani hölgyekről
Mondjátok, milyen véget ért
A szép római dáma,...
» Mező
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág...
» A visszajáró májusok
Minden úgy igaz, ahogy régen:
Vannak visszajáró...
|
