|
De most megjártad, kedves, most az egyszer,
Ezüsthálóval foglak, nem menekszel.
A csillagos ég hálójába foglak,
nekem fogadsz szót, meg a csillagoknak.
Az volt a veszted, mind a kettőnk veszte,
az a csillagos júliusi este.
Kifeküdtünk a csillagfényre ketten,
a zöld kabátot is rádterítettem.
Tücsök cirpelt, aludtak már a fészkek
és én se néztem rád és te se énrám,
csak felfelé, a csillagokba, némán
s a csillagok mély csendben visszanéztek.
Csak a csillagok voltak és mi ketten!
A csillagok közt szálltunk! És ijedten
és görcsösen fogtuk egymás kezét.
És ezt te már nem téped soha szét.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A csillagok szerelme
A vágyak hervadt levele
Tétova hull a földre...
» Ima
Ajtód vagyok. Nyithatsz, csukhatsz,
átléphetsz...
» Halászlegény dala
Szél és hab lecsendesűlt.
Int az éjmagány:
Nyíl...
» Az esthajnal szerelme
Őszikék dajkálta
ringó dalbölcsőben:
így...
» Két vers
l.
Annyira kellesz, hogy - látod -...
» Figyelmeztetlek
Figyelmeztetlek;
mint a téli reggel,
...
» Szerelem és barátság
A szerelem, Lidikém, ollyan, mint reggel az...
|
