|
De most megjártad, kedves, most az egyszer,
Ezüsthálóval foglak, nem menekszel.
A csillagos ég hálójába foglak,
nekem fogadsz szót, meg a csillagoknak.
Az volt a veszted, mind a kettőnk veszte,
az a csillagos júliusi este.
Kifeküdtünk a csillagfényre ketten,
a zöld kabátot is rádterítettem.
Tücsök cirpelt, aludtak már a fészkek
és én se néztem rád és te se énrám,
csak felfelé, a csillagokba, némán
s a csillagok mély csendben visszanéztek.
Csak a csillagok voltak és mi ketten!
A csillagok közt szálltunk! És ijedten
és görcsösen fogtuk egymás kezét.
És ezt te már nem téped soha szét.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ismeretlen
Ismeretlen, próbállak szeretni.
Hasonlók, akik...
» Hadd maradjon sejtelemnek...
Hadd maradjon kimondatlan
A szó, mely ajkamon...
» A szeretet nem puszta szó
Midőn rámleltél olyan voltam mint egy kivetett...
» Falovacska
Reggelente már nem akarta
az ablakot, a...
» Uj énekek éneke...
Az uj tavasz örömei
Üljetek örömünnepet,
A...
» A szerelem és koponya
Az Emberiség koponyáján
ül a szerelem
s e...
» Zikcene, zakcene, satöbbi
Rossz szívem és százszor rossz vérem
Dobog,...
|
