Most még feledj el...

Most még feledj el! most a kikelet,
A te évszakod van, kedves, veled.
Előbb kihalt volt a föld, s most pirúl
A rózsahintő nap csókjaitúl.
Gyep ütközik, kizöldül fenn a lomb,
Kehelyt a bimbó illatozva bont
Tavasz lehelletén a kerti fák
Fehér virágot havaznak reád,
Fehérebb hóra, virágabb virágra...
Mért legyek én e fényes képnek árnya?

Eszedbe akkor jussak én, ha majd
Tördeli őszi szél a puszta galyt,
Ha az ég fátyolába rejtezik,
S arcodra ejti hűvös könnyeit;
Hollósereg kering, mint télvihar.
S lecsap, mint bánat, felhőszárnyival;
Ha hervadó világra űl a köd,
És szomorúság szemfedője föd,
S ifjú reményed haldokolni érzed:
Gondolj reám, ki így haldoklom érted!