|
Kevélyen mondám a bérczeknek:
- Mig jártam fönn a hegytetőt -
Szivem, mint sziklátok, kemény lett,
Ah végre nem szeretem őt!
S a megzilált erdőnek szóltam,
Melyet szaggató vihar ért:
Lelkemből, mint a szél e fákat,
Kitéptem én is a kaczért.
És büszkén mondottam az égnek,
Nézvén a hulló csillagot:
Hogy az én nagy szerelmi vágyam,
Az is épp igy kihamvadott.
S a bérczről, erdőből és égből
Jött egy kaczagó felelet:
Ámitod magad jó fiú te,
Most is őrülten szereted!
Tóth Kálmán aláírása
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ősszel
Beteg, hervadt az őszi táj,
Minden nyomon...
» Együgyű szerelmes évődés
Ha szeretnél, kócos volnál,
talán bizony meg is...
» Szerelem
Acélkék rozsban háltam,
karod volt párna fejem...
» Midőn elindult
Oly rövid volt ez az óra,
Oly hosszu e...
» Régi történet
Nincs boldogítóbb mint a szeretet;
De...
» Így szaladsz karjaimba
Két szegény karomat kinyujtom
Száz mértföldre....
» Boros keserűség
Öblös mellel szeptemberbe
Vad dalokra...
» Mennyasszony-koszorus..
Mennyasszony-koszorus hajad
Minden szála legyen...
» Vallomás
Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon...
|
