|
Kevélyen mondám a bérczeknek:
- Mig jártam fönn a hegytetőt -
Szivem, mint sziklátok, kemény lett,
Ah végre nem szeretem őt!
S a megzilált erdőnek szóltam,
Melyet szaggató vihar ért:
Lelkemből, mint a szél e fákat,
Kitéptem én is a kaczért.
És büszkén mondottam az égnek,
Nézvén a hulló csillagot:
Hogy az én nagy szerelmi vágyam,
Az is épp igy kihamvadott.
S a bérczről, erdőből és égből
Jött egy kaczagó felelet:
Ámitod magad jó fiú te,
Most is őrülten szereted!
Tóth Kálmán aláírása
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egyedül
Egyedül van az ember mindig,
az egyedüllét...
» Elmúlt a nyár
Elmúlt a nyár, elmúlt az ősz…
És messze még a...
» Napszakokba és szerelembe
Napszakokba és szerelembe
rejti magát a...
» Hideg széllel
Hideg széllel elegy jeges eső esik,
Hallom,...
» A csillagok
Hány szerelmes néz föl mélázva rátok,
Ti...
» A hív Leányka
Az én szerelmesemnek
Természetét be-szívtam.
Mi...
» Az új évhez
Mogorva vén idő mosolygó leánya
Én reám hijába...
» Eltűnt halott
Szerelmünk itt halt meg valamikor.
Hullj, lomb,...
» Barátság, szerelem
Ha kérdezed, hogy volt-e hű barátom,
ki...
|
