|
Tószunnyadó békességgel,
elülő végtelenséggel
óvja szerelmem, ki adta
s tenyerével megnyugtatta.
Bajocskáimat felejtem,
karddá nőtt bicskám elejtem -
sáppadsz, kiáltó virággal,
és ő dereng, csendes ággal.
Szavad: nem értem, de sürgés.
Szava: nem értem, de zengés.
Nagyon szerethet már engem,
megtür téged is szivemben.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Gliczerához
Ammint barna szemöldökit
Dámonnak, Gliczerám!...
» A bokréta elhervadott
A bokréta elhervadott,
Leveleit emlékkönyvbe...
» Végre!
Itt vagy végre hő karomban
Szívem, lelkem...
» Sonett - egy sanszonett-ről
Olyan a szoknyád, mint nyiló virág,
És minden...
» Mesélgetek az erdőmnek
Te még nem vártál. Korán jöttem.
Nincs még...
» Apage
Ne jöjj velem. Itt éj van, bús, beteg.
Keritő...
|
