|
l.
Annyira kellesz, hogy - látod -
megtanultam hallgatni érted,
annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,
annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet,
gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.
II.
Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, mert most kezdjük csak látni egymást.
A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt -
téged szeretlek immár, nemcsak magamat.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A szerelem
Minek mondjátok egyre, szüntelen,
Hogy: égi...
» Titkunk
Az embereknek nem mesélek rólad.
Nem mondom el...
» A kit szerettünk
A kit szerettünk, nem feledjük,
Bármit...
» Csókok és szabaditások
Csókok, akiket, csókok,
Mindhalálig, akárhogyan...
» Vágy
Ami után kapkodsz, elvész,
amit elengedsz,...
» Nem merek rádnézni
Nem merek rádnézni: éjszakázó
fáklyaszemem...
» Mariskának!
Zajjal, pompával ünnepet nem ülök,
Csak...
» Vallomás
úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele...
|
