|
l.
Annyira kellesz, hogy - látod -
megtanultam hallgatni érted,
annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,
annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet,
gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.
II.
Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, mert most kezdjük csak látni egymást.
A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt -
téged szeretlek immár, nemcsak magamat.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egy régi szerelmes Velencében
Ó mennyi szerencse
és mennyi talány!
A régi...
» Szeretet
Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és...
» Nekem nem kell a' valóság...
Nekem nem kell a' valóság: -
Virágit...
» Kivánsz ha szeretni...
Kivánsz ha szeretni,
Engemet szenvedni:
Légy...
» Erdőben
Nincs: vége és többé soha -
Mint sziklakőre a...
» Te kis virág...
Te kis virág, kit ő tépett le nékem,
Már...
» Emlékszel? Mire?
A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a...
» Sonett
Dalok, mik éjszakáknak bús méhében fakadtak,
Sza...
|
