|
l.
Annyira kellesz, hogy - látod -
megtanultam hallgatni érted,
annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,
annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet,
gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.
II.
Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, mert most kezdjük csak látni egymást.
A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt -
téged szeretlek immár, nemcsak magamat.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Az élet fája
Ismertem én ifjú koromban
Egy fát, éltemnek...
» A holdkóros apród története
A hold, az alma-báju bolygó
- Mondják -...
» Meg ne itélj...
Meg ne ítélj a találkozásról,
Mely közöttünk a...
» Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a...
» Várlak
Éjfél van, és én még nem alszom.
Hallgatom a...
» A csermelyhez
Hová kis víz olyan sebessen,
Hová sietsz olyan...
» Vágy
Tavasz van, tavasz van, a tél közepében,
Tavasz...
» Uj énekek éneke...
Az uj tavasz örömei
Üljetek örömünnepet,
A...
|
