|
Olyan a szoknyád, mint nyiló virág,
És minden szirma kényeskedve lebben.
Kivűl minden hiú szin, ámde ebben
Mélyen rejtőznek uj életcsirák.
A két kezed: fehér galamb, ha rebben,
Körülröpdös, s ha már pihenni vágy,
Csipődre ül, mely ringva óh mi lágy:
Afrodité se ringathatta szebben.
Tüzes szived ver boldogan, vadúl.
Ha tapsok riadója száll feléd,
A vágy illatját harmatozza rád ez.
Az ifjú szive tűzre, lángra gyúl,
A moralista csóválja fejét,
S elkomorodva néz reád a vates.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ó, jer felém...
Ó, jer felém, ha szunnyadok,
Halkan,...
» Mi ez mit szívemben érzek?...
Mi ez, mit szivemben érzek,
S mit nem mondhat...
» A távolból
Repülj, lágy énekem,
Susogló szárnyakon,
El...
» Szerelem
Megszűnt a tér:
nincs "messze", nincsen...
» Évfordulón
Jövök elédbe csókkal és virággal,
E tiszta...
» Szép vagy...
Szép vagy, midőn elgondolkozva állsz,
S mint a...
» Kit szeretek?
A gyöngéd lelkü asszonyt,
Csak azt tudom...
» Beszélgetés
Megállitottam valakit:
- Jó ember, mondd,...
|
