|
Elmentél harminc éve és még mindig szeretlek.
Emlékszel csókjaimra már halott ajkadon?
Nyolc gyermeket akartunk, de végül csupán egy lett.
Az emigránsok léte nyomor és siralom.
Szerelmünk sziklakő volt, nem virágág, mely fonnyad.
Nem változott, nem gyengült tizenöt év alatt.
Pedig a párzást, durva marcangolásnak mondtad
és gyűlölted. Ezért csak ritkán zavartalak.
De egyszer, haldoklásod előtt alig egy héttel
oly szorosan öleltél karod közé az éjjel,
hogy megpróbáltam. Csupa rákseb volt már a tested.
"Nem értem. Túlvilági gyönyörűség", lihegted
és rögtön elaludtál. Feltérdeltem az ágyra.
Először volt így - sírtam. Először s utoljára.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Csókok és szabaditások
Csókok, akiket, csókok,
Mindhalálig, akárhogyan...
» Nem urad és királyod
Kicsi leány, hidd el nekem:
Nincs olyan...
» Korszerűtlen ének
Tudom: ma zengőn szerelemről szólni
bűn s talán...
» Ölelés
Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez amphorásan...
» Szusszanó
Szép vagyok? Szép!
Igazán? Gyönyörű!
Te tudod?...
» Elsõ szerelmemhez
Letûnt ifjúságom édes arany álma,
Hervadt...
» Atrium mortis
Az emberélet útjának felén
az a vadon mögöttem...
» Ajánlás
Mit akarok? - Hiába minden.
Sohsem érezted...
» A csalfa szeretőnek megvetése
Hasztalan mászkálsz lábomnál,
Ismerem már...
|
