|
Elmentél harminc éve és még mindig szeretlek.
Emlékszel csókjaimra már halott ajkadon?
Nyolc gyermeket akartunk, de végül csupán egy lett.
Az emigránsok léte nyomor és siralom.
Szerelmünk sziklakő volt, nem virágág, mely fonnyad.
Nem változott, nem gyengült tizenöt év alatt.
Pedig a párzást, durva marcangolásnak mondtad
és gyűlölted. Ezért csak ritkán zavartalak.
De egyszer, haldoklásod előtt alig egy héttel
oly szorosan öleltél karod közé az éjjel,
hogy megpróbáltam. Csupa rákseb volt már a tested.
"Nem értem. Túlvilági gyönyörűség", lihegted
és rögtön elaludtál. Feltérdeltem az ágyra.
Először volt így - sírtam. Először s utoljára.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Könyörgés
Egy tenyérből másikba. Billeg
le-fel a fél...
» Hiába hideg a Hold
Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk ütött
S...
» Dac
Ha te nem - inkább más se zárja
Szivére szivem...
» Két boldog ember
Üde harangszó simul az erdőn:
Vig kacagása...
» Szerelem
Acélkék rozsban háltam,
karod volt párna fejem...
» Tatjána levele Anyeginhez
Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond...
» Elejtetted a napot
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap...
» Nem félek én a városi uraktól...
Nem félek én a városi uraktól,
Nekem még a...
» A büszke szem...
A büszke szem az égre bámul;
a néma szájban...
|
