Elmentél harminc éve és még mindig szeretlek.
Emlékszel csókjaimra már halott ajkadon?
Nyolc gyermeket akartunk, de végül csupán egy lett.
Az emigránsok léte nyomor és siralom.
Szerelmünk sziklakő volt, nem virágág, mely fonnyad.
Nem változott, nem gyengült tizenöt év alatt.
Pedig a párzást, durva marcangolásnak mondtad
és gyűlölted. Ezért csak ritkán zavartalak.
De egyszer, haldoklásod előtt alig egy héttel
oly szorosan öleltél karod közé az éjjel,
hogy megpróbáltam. Csupa rákseb volt már a tested.
"Nem értem. Túlvilági gyönyörűség", lihegted
és rögtön elaludtál. Feltérdeltem az ágyra.
Először volt így - sírtam. Először s utoljára.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Koncert Szemem lehúnyva hallgatom
És föligézem...
» Meddig szerelem? Én nem voltam akkor én.
Mégis, hová lett száz...
» Emberi közelségből A hangszórókat kezdik leszerelni
a költők;...
» Egymásra lelt Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak...
» Kis lány dala Kérdik: miért fedem
Kendőbe szememet,
Mikor...
» La France Ez a te rózsád. Utcza, város
Pacsirtaszóval van...
» Táncoló tűzliliomok /Daffodils/
Sétáltam, mint a felhő,...
» Alszol s szempillád alatt
szálldosnak barna...
» Az vagy nekem Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi...
|