|
Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény orozva lebben rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.
Ez ő! ez ő! kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részegül hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így sűlyede, elfogván jobbomat.
S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.
S midőn ezt űzöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bélő a zsalu-nyíláson,
S sugárival körűle glóriát von.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki...
» A fű a folyó te meg én
A fű, a folyó, te meg én,
szemed a reggel...
» Az ismeretlen Ada
Remegő kézből habzó serleg,
Te vagy ez,...
» Úton
De hogy ki vagy valóban én
mégis tudom
hogy...
» Orgona
Bár holtra metszé kertész görbe kése,
Még...
» A távozóhoz
Ne hagyj el! Oh, ne vidd magaddal
A régtől várt...
» Csak egy szonett
Ha mindent is – magad mégsem raboltad
El tőlem...
» Mint virágokon, úgy lépeget
Mint virágokon, úgy lépeget
s mintha röpítené...
|
