Melletted

Rosszat nem mondhatsz rám, amit
meg ne tetéznék;
katona vagyok katonák közt
s te vagy a vészfék;
megállítasz, fogsz, hogy megint
gyerek lehessek;
tudom, hogy ma is jó vagyok,
mikor szeretlek.

Hogy még bírok embert szeretni,
magam sem értem;
szidtam a szerelmet, mikor
róla beszéltem,
láttam bukásnak, butaságnak,
esküszegésnek,
üzletnek, bűnnek, állati
kényszerüségnek.

S habzsoltam kéjeit s ez a
förtelmes étel
megtöltött annyi csömörrel és
annyi szeméttel,
hogy sírtam: két szájjal eszi
testem az asszony -
(s mégis ellenség volt, aki jött,
hogy visszatartson)

És most szeretlek, mintha volnék
megint húszéves;
tested és lelked porcikái:
mind kedves-édes;
kiábrándultságom megint
gyermeki hit lett,
mert azzal gyógyítasz, ami
megbetegített.

Amikor bennem legnagyobb
volt már az ínség,
akkor mutatta meg szíved, hogy
van még segítség;
akármennyi a kín s az undor
akármilyen nagy,
mind-mind elmúlik csendesen,
ha te velem vagy.

A küzdés piszkát nem bírom
s te vagy a béke,
háborúimból kivezetsz:
szeretlek érte:
utamon a halál felé
vészfék szerelmed;
melletted mindig jó vagyok,
azért szeretlek.