|
Mondod: az ég… és felnézel az égre
És mondanád: borongós vagy derült –
Már látom szívem, amint elterült
Az utcasárba, a lábad elébe.
Mondod: az ég… és felnézel az égre.
Tépik szívem kis acélsodronyok;
A szerelem nő és a vér csorog;
Látatlanul megy az ügyecske végbe.
S azóta dédelgetve óv a lelkem,
Azóta szörnyen szenvedek miattad
S a szó miatt, mely megaláz és felken.
Az ég… minden bűvöd ez egy szóban kicsattant
S bár látom, látom, vak vagyok és dőre.
Ujjongva roskadok a lábadhoz, a kőre.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kosár
Telve kékes ibolya,
Rózsa, szekfű, rozmarin
Ill...
» Mélységben
Oly mélyen bent vagy a szivemben,
Mint mély...
» Élet szeretője
Rossz szerelem ez a miénk
S aligha még rózsát...
» Szusszanó
Szép vagyok? Szép!
Igazán? Gyönyörű!
Te tudod?...
» Mi volna ..
Mi volna, ha megtudnám, nem szeretsz?
–...
» Vígasztalás
Ah! hogy beszéljek újolag
Őróla néked, árva...
» Sohasem
Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt...
» Figyelmeztetlek
Figyelmeztetlek;
mint a téli reggel,
...
|
