|
Mondod: az ég… és felnézel az égre
És mondanád: borongós vagy derült –
Már látom szívem, amint elterült
Az utcasárba, a lábad elébe.
Mondod: az ég… és felnézel az égre.
Tépik szívem kis acélsodronyok;
A szerelem nő és a vér csorog;
Látatlanul megy az ügyecske végbe.
S azóta dédelgetve óv a lelkem,
Azóta szörnyen szenvedek miattad
S a szó miatt, mely megaláz és felken.
Az ég… minden bűvöd ez egy szóban kicsattant
S bár látom, látom, vak vagyok és dőre.
Ujjongva roskadok a lábadhoz, a kőre.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Csak hagyjatok!
Csak hagyjatok, hagyjatok
Állni magamba’,
Csak...
» Az is álom volt talán?
Csendes éjben, nyári éjben
Csillagodtól...
» Szemrehányás a tengernek
Vagy adtál volna viharos erőt
Mely mólót...
» Szívem hát újra...
Szívem hát újra gyermekké lett?
Visszatért a...
» Érzelem
Kék éjeken megyek majd, vad-csapásokon,
szálkás...
» Őszülő erdők rettegése
Őszülő erdők rettegése,
Gyásza van a szivemben,...
» A bokréta elhervadott
A bokréta elhervadott,
Leveleit emlékkönyvbe...
» Koncert
Szemem lehúnyva hallgatom
És föligézem...
|
