|
Mondod: az ég… és felnézel az égre
És mondanád: borongós vagy derült –
Már látom szívem, amint elterült
Az utcasárba, a lábad elébe.
Mondod: az ég… és felnézel az égre.
Tépik szívem kis acélsodronyok;
A szerelem nő és a vér csorog;
Látatlanul megy az ügyecske végbe.
S azóta dédelgetve óv a lelkem,
Azóta szörnyen szenvedek miattad
S a szó miatt, mely megaláz és felken.
Az ég… minden bűvöd ez egy szóban kicsattant
S bár látom, látom, vak vagyok és dőre.
Ujjongva roskadok a lábadhoz, a kőre.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Kit szeretek?
A gyöngéd lelkü asszonyt,
Csak azt tudom...
» Erdőben
Nincs: vége és többé soha -
Mint sziklakőre a...
» A nyári vers
A nyár szerelmes verseit,
A nyári szív rengő...
» Fiam lelke
Szüretre kész szőllőnél lelkesebb szád,
kedvesem...
» Emlékszel-e?
Emlékszel-e, hogy eljátszottunk
A ház előtt az...
» Megjöttél
Sárga fény ömlik, este lett.
Áprilisi szelíd...
» Vágy
Ami után kapkodsz, elvész,
amit elengedsz,...
» Tele van a kert virággal...
Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a...
|
