A búbos galamb

Egy pár galamb, férj s feleség,
Egymásban üdvöket lelék,
A míg csak egyszer - oh bubánat! -
A szomszéd dúczban ellenségök támadt:
Egy özvegyül maradt búbos galamb,
Kinek fő czélja a kaland.
A férj őt megszerette, és miatta
Jó feleségét el-elhagyogatta;
Szegény menyecske meg busúlt igen,
S gyakran sohajtott föl keserviben:
"- Csak az a búbos elpusztúlna,
Hogy házi üdvöm megujúlna!"
S a mit kiván a sujtott feleség,
Im, teljesíti a kegyelmes ég.
A búbos egy szép hajnal földerűltén
Reggeli sétájára kirepűlvén,
Az éhes kánya martaléka lett.
Jól éltek ismét a házas felek.
De nem sokáig! Mert a férj egyszerre
Egy új bubossal esett szerelembe.
Nem tudni honnan, hogy cseppent alá:
Megvolt! S az árva nő tapasztalá
Hogy nem csak alkalom szüli a tolvajt,
Alkalmat is szerez ki lopni óhajt;
S mig férj uramban bűnös hajlam ég
Nem pusztul el a búbos ivadék.

A mese folytatása

A férj pedig, nem hogy meghunnyászkodnék,
De ő morog még:
"- Az én hibám-e? hogy a szerelem
Amott virít, és itthon nem lelem.
Ha meg tudott hódítni feleségem,
Tudjon megóvni is a rózsaféken!
Csak bánna vélem úgy mint azelőtt,
Dehogy keresnék máshol szeretőt."

A mese vége

Mit szült a házi élet megbomolta?
Szegény menyecskét "egy úr" ostromolta;
Nem védte őt hű szerelempaizs,
Búbos galamb lett maga is.