Vén legény, vén és ifjú asszony

Egy ősz ifjú legény magánosan lenni
Hogy megúnt, kivána feleséget venni.
Könnyű volt tölteni ebben kivánságát;
Mert az egész város tudta gazdagságát.
De a választás volt nehéz a legénynek;
Minden szép és ifjú, mert tetszett szegénynek.
Két özvegy legjobban szívét meghatotta,
Kettőjük közt magát tehát megosztotta,
Egyik húsz esztendős, a más több hatvannál,
Csinos volt eléggé, de rútabb amannál.
A vénnek magukat ketten kedveltették,
Gyakran őszes fejét öleikbe tették.
Ottan fésülgették s gyengén csinozgatták,
Ha mi élőt leltek, azt benne nem hagyták.
Barna haját lopva az öreg kiszedte,
Más felől az ifjú az őszt félretette.
Mindenik magához férjét hasonlóvá
Míg akarja tenni, ugyan tették lóvá;
Mert kevés nap mulva kopasz lett a feje,
Fésülné a haját, hát csak a hült helye.
Köszönöm - mond a vén - szerelmes jegyesek,
Hogy a hajtépésben lettetek egyesek.
Látom, hogy mind ketten ti azt akarjátok,
Hogy ínyetek szerint éljen vén mátkátok.
Nem akarok én úgy feleséget venni,
Ha járom alá kell aggot vállam tenni.
Így a kopasz fején a vén megtanulta
Hogy a házasságnak idejét elmulta...
Házasuló vének! Ifjat ne vegyetek,
Ti pedig asszonyok, csak azok legyetek.