Brilliáns

Szájam királyi biborszőnyegén
Torzarcú szitkok vánszorognak,
Részeg, vad átkok tántorognak,
S ajkam ezt tűrni kénytelen, szegény.

Agyam sikátoraiban dühöng
A csőcselék és feltolakszik;
Sárral dobál, mert rád haragszik,
De a szivben: ott halálos a csönd.

Hangosak a lelkem lebujai,
És züllött népük sorra lázad.
De hozzád kúszik az alázat
És simogatnak félénk újjai.

Képed agyamban mégis tündököl,
Mint briliáns a diadémon,
A melyen nincs se sár, se vérnyom,
S mely oly nagy, mint két összetett ököl.