Beszélgetés

Megállitottam valakit:
- Jó ember, mondd, tavasz van odakint?
Még biborak a kelő hajnalok?
Vannak virágos fák, vidám dalok?
S az asszonyok szeretnek még vajon?
Mert valaha szerettek -, legalább
Úgy olvastam könyvekbe' valahol.
Mert én halott vagyok, s nem mehetek tovább;
És a halál párnája lágy.

- Jó ember, nézd, engem megölt a vágy;
Álmokkal színesült bús életem:
Beszélj most a valóságról nekem.
Beszélj a csókról éjszakás csatán,
Szép asszonyoknak formás melliről,
Hadd éljek én is élők hallatán!
Mert én halott vagyok s nem tudok semmiről;
De kivánom az életet.

Ő rám nézett, és halkan így felelt:
- Igen, tavasz van és virág nyilik,
S az ember él a bölcsőtől sirig.
Mellek feszülnek bibor hajnalon,
Vidám dalok, vidám csókok zenélnek,
És szomorúbbak, mint a fájdalom.
S ki mit se tud: szerencsés. S boldogok, kik nem élnek.