|
Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.
Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.
Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.
Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.
Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Piros tüzből...
Piros tüzből sötét korom.
Szeretetből...
» Most még feledj el...
Most még feledj el! most a kikelet,
A te...
» Losonczi Anna nevére
Lelkemet szállotta meg nagy keserűség,
Csak...
» Egy nap meg egy éj
Egy nap meg egy éj, mit a mámor adott,...
» Szívem szerint
Szívem szerint szolgálom én az Istent,
hogy...
» Szemrehányás a tengernek
Vagy adtál volna viharos erőt
Mely mólót...
» A bátortalan szerelmes
Remény s kétség között epesztem
Édes kínok közt...
» Szívemhez
Mi lelt megint
Szivem, te nyugtalan?
Ezer...
» Gyöngyvirág
Be szép vagy, édes gyöngyvirág,
Fiatal és...
» F. E. kisasszony emlékkönyvébe
Amit vágyad kivánt,
Reményed esdve kért,
Megadt...
» A szív
Nézted már a Szent-Anna tó vizét?
Milyen...
|
