|
Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.
Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.
Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.
Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.
Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Fehér éjszakák
Ismered-e az álomtalan éjet,
Mikor a szívünk...
» A jövendőbéli szerető
A kit én fogok szeretni,
Tudjon nyájasan...
» Alszol
s szempillád alatt
szálldosnak barna...
» A' Csere
A' csintalan leányok
Szünetlenűl perelnek
Rám,...
» Te vagy
te vagy a tüdőm
a levegőm
nélküled
...
» Erdőben
Nincs: vége és többé soha -
Mint sziklakőre a...
» Beszélgetés
Megállitottam valakit:
- Jó ember, mondd,...
» Kivánsz ha szeretni...
Kivánsz ha szeretni,
Engemet szenvedni:
Légy...
» Egy nap meg egy éj
Egy nap meg egy éj, mit a mámor adott,...
» Sohasem volt az szerelmes
Sohasem volt az szerelmes, aki
Mondja, hogy...
» Mi vonja...
Mi vonja ugy fejed a te kis kezedre?
Tán a mik...
|
