|
Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.
Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.
Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.
Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.
Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Virágok beszélgetése
Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús...
» Szerelmesvers
Hóhullás-arcú Asszonyom,
vetés-didergésem...
» Ajándék
Faragtam kőrisfából angyalszárnyakat,
borz-bundá...
» Bankó lánya
Ment ügetve sötét arcczal,
Csak előre...
» Simogatás
Nincs szerelem
és vers sem
érik...
» Ősszel
Beteg, hervadt az őszi táj,
Minden nyomon...
» A szerelmek tolonganak
A szerelmek tolonganak
A színevesztett...
» Kedves
Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,
ála...
» Átok
Annya a szép szerelemnek!
O enyhítsd hevét...
» Mi vonja...
Mi vonja ugy fejed a te kis kezedre?
Tán a mik...
» Ha valaki jönne
Ha most valaki halkan idejönne,
Idelopózna...
|
