|
Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.
Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.
Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.
Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.
Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Falovacska
Reggelente már nem akarta
az ablakot, a...
» Mondjátok meg
Zúgó folyam árja,
Pacsirta danája,
Kis csillag...
» Szemeid szeretem
Szemeid szeretem, s ők, szánakozva,
tudván,...
» Korai még a konty nekem
Gyöngécske lány vagyok még,
ijeszt is fű-fa...
» Gliczerához
Ammint barna szemöldökit
Dámonnak, Gliczerám!...
» Elza szeme
Szemed oly mély midőn szomjazva ráhajoltam
Tükré...
» Nyár
Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák....
» Szusszanó
Szép vagyok? Szép!
Igazán? Gyönyörű!
Te tudod?...
» A dal szárnyára veszlek
A dal szárnyára veszlek,
s elviszlek,...
» Elza
Elég csupán egy csöppnyi lábnyom
lépted nyomán...
» Szép nő éjjel a kávéházban
Nehéz bundád egy gombja annyit ér,
mint...
|
