|
Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.
Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.
Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.
Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.
Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Virágot szedtünk
Virágot szedtünk mezőn és dombon
Új tavasz-szell...
» Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki...
» Áldott csodáknak tükre a szemed
Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem...
» Szemed íve
Szemed szivem egész körülveszi,
édes táncával...
» Quattrocento
Templomi csöndben,
hol örök-mécs lobog
s...
» Keserű életem
Keserű életem sötét éjjelében
Tündöklő...
» A boldog
Bírlak-e, vagy csábúlt szemeim játéka im e...
» Hiába hideg a Hold
Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk ütött
S...
» A büszke szem...
A büszke szem az égre bámul;
a néma szájban...
» Midőn elindult
Oly rövid volt ez az óra,
Oly hosszu e...
» Butter Flórián
Bazsarózsa-lugasban
ült a jó leány,
oldalánál...
|
