|
Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.
Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.
Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.
Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.
Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a...
» Levél
Magamat ajánlom szívemnek szíviben,
Tartson...
» Quattrocento
Templomi csöndben,
hol örök-mécs lobog
s...
» Aranypénz-térdű szerető
Aranypénz-térdű szerető,
muzsikás, lángsisakos,
...
» Madárszerelem
"Hol a hazád, mondd, madár!
s este milyen tanya...
» A távozóhoz
Ne hagyj el! Oh, ne vidd magaddal
A régtől várt...
» Áldott csodáknak tükre a szemed
Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem...
» Fanni és Kármán
Vad parancsok ellenére híve lett;
Fészke ing a...
» Szerelemdal
Oly áldott a te két kezed,
Hogyha belőle...
» A visszajáró májusok
Minden úgy igaz, ahogy régen:
Vannak visszajáró...
» A nő szíve
A nő szíve, ha büszkébb mint szerelmes,
Önző,...
|
