|
Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
forró és különös, áldott, nagy Látomás,
aki sohasem egy, s aki sohase más,
aki engem megért, aki engem szeret.
Mert ő megért. Neki, ó jaj, csupán neki
bús, áttetsző szívem többé már nem talány,
sápadt homlokomnak verejték-patakán
frissítve omlanak az ő szent könnyei.
Barna, szőke, vörös? Ó, nem tudom én, nem.
A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen
mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.
Nézése hallgatag szobrokénak mása,
szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:
mint elnémult drága szavak suhanása.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Képzelt képzeleteddel
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy...
» Nem vagy elhagyott
Nem vagy magányos. A tengered itt
Lágy...
» Egyedül maradtam
Szívem hallgat, mint a sír.
Ráfekszik az...
» A magányosság lobogója alatt
Ó, egyed?li boldog óra!
A magányosság...
» Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből...
» Minden órám...
Minden órám csüggesztő magányom
Néma csendén...
» Csókod
A csókod festi kékre az eget,
Szemed színétől...
» Most a szív
Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye...
|
