|
Bús maskarája a világnak,
Apolló, a faun-mezű:
Üzenek néked, Léda. Várlak.
Tavasz van itt a Duna-tájon
És én olykor vért köhögök,
Szép itt az élet, csupa álom.
Pán-kereső utamba most már,
Mámor-gályák utasa, én,
Itt állok a zord Bizonyosnál.
A lelkem még ronggyá-szedettebb,
Testem röpítné könnyű szél
Hádesz felé. És, és: szeretlek.
Új dalokat nem hallasz tőlem,
Csókom sincs csókolnivaló,
De kellesz e tavasz-időben.
Hogy akkor majd reám hajoljál,
Fülembe csókold, mit te tudsz:
»Csúf faunom, Apolló voltál.«
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Énekek éneke
Az asszony teste költemény,
mit különös...
» Erdei szerelem
Sötétedik… láthatatlan tücskök ültek ki...
» Szerelmesek
A fejüket a tenyerükbe véve
úgy nézik...
» Haj, száj, szem
Haj, haj, haj,
Beh szép selyemhaj
Ez a...
» Én és a festő
Igy ült, így nézett, haja így folyt hattyu...
» A kihez égő gondolat...
A kihez égő gondolat
Kapcsolja lelkemet,
Te...
» Ódondad kérelem
még valamikor ma mondd el nekem
szerelmed...
» Megcsókolom csók-kisasszonyt
Megcsókolom Csók-kisasszonyt,
Ki biztosan finom...
» Bohó dalocska
Ha holló volnék, balga gyász a télben,
zord...
» Varázslat
Nem láttad-e a bűvölő manót?
Síró szeme, nevető...
» Szívem, eszem
Ama diós tanyából
Egy kis vidor leányka
A...
|
