|
Bennem élsz, mint évgyűrű a fában,
mint sejtmag plazma áramában,
sírsz vagy nevetsz, minden rezdülésed
rajtam fut át, elhal, majd föléled.
Bennem élsz, mint felhőben a pára,
mint csillag az égnek bársonyába,
bennem élsz te – ó megfoghatatlan –,
mint a hegedűben a tiszta dallam.
Bennem élsz, mint anyaméhben a magzat,
ám megérik, tovább nem maradhat –
egyszer te is kiszakadsz belőlem
s itt maradnék magamra, erőtlen?
Jöhet-e még oly óra, amelyben
tenélküled kellene szeretnem?
Hozhat-e sors még olyan percet,
mikor én többé nem szeretlek?
Nem, nem hozhat! S te nem menekülhetsz,
ereimben piros vérként lüktetsz,
sejtjeimbe véstem bele arcod –
bennem élsz és bennem kell meghalnod.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Csak egy...
Csak egy van, aki lelkemet megérti,
Aki...
» Csend
Színeimet pazaroltam,
s most hűséggel...
» A kedves halála
A férfi csak ezt tudta a halálról:
hogy elvisz...
» Melletted
Rosszat nem mondhatsz rám, amit
meg ne...
» A legkedvesebbnek
Annyi szirma nincsen a virágnak,
Annyi gyöngye...
» Holtig szeretlek
Holtig szeretlek
Téged, angyalom,
Mit érted...
» Egy napig éltek...
Egy napig éltek szép virágaid.
A szem...
» Utolsó szerelem
Ó, ha eljön öregkorunk,
Szerelmünk mélyebb s...
» A türelem bilincse
Üzenem:
Vedd magadra a türelemnek
Rozsdás...
» 33
És most pedig hazamegyünk, szerelmem,
a házba,...
» Arany és kék szavakkal
Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában...
|
