|
Bennem élsz, mint évgyűrű a fában,
mint sejtmag plazma áramában,
sírsz vagy nevetsz, minden rezdülésed
rajtam fut át, elhal, majd föléled.
Bennem élsz, mint felhőben a pára,
mint csillag az égnek bársonyába,
bennem élsz te – ó megfoghatatlan –,
mint a hegedűben a tiszta dallam.
Bennem élsz, mint anyaméhben a magzat,
ám megérik, tovább nem maradhat –
egyszer te is kiszakadsz belőlem
s itt maradnék magamra, erőtlen?
Jöhet-e még oly óra, amelyben
tenélküled kellene szeretnem?
Hozhat-e sors még olyan percet,
mikor én többé nem szeretlek?
Nem, nem hozhat! S te nem menekülhetsz,
ereimben piros vérként lüktetsz,
sejtjeimbe véstem bele arcod –
bennem élsz és bennem kell meghalnod.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A kedves halála
A férfi csak ezt tudta a halálról:
hogy elvisz...
» Egy büszke várkisasszony lovas képéhez
Sólymod vagyok, a kezeden ülök,
Egy pillantásod,...
» Ábránd nélkül
Garçon-koromban azt ígértem:
Elviszlek túl a...
» Kinek már álma sincs
Rólad, terólad. Míg erőm tart,
s a lopott...
» Ketten ültek...
Ketten ültek a tavaszban,
Csupán ketten,...
» Egyszerű dal
Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
A...
» Gina emléke
Egyszer megölelni,
Egyszer megcsókolni,
Örökké...
» Melletted
Rosszat nem mondhatsz rám, amit
meg ne...
» Mentség
Mondod, lány, hogy bizony már
Sokszor valék...
» Kötődés
Magamban hordom a szívedet,
a szívemben...
» Kedvesemhez
Emlékjelűl: hogy hívedet
Feledni nem...
|
