|
Bennem élsz, mint évgyűrű a fában,
mint sejtmag plazma áramában,
sírsz vagy nevetsz, minden rezdülésed
rajtam fut át, elhal, majd föléled.
Bennem élsz, mint felhőben a pára,
mint csillag az égnek bársonyába,
bennem élsz te – ó megfoghatatlan –,
mint a hegedűben a tiszta dallam.
Bennem élsz, mint anyaméhben a magzat,
ám megérik, tovább nem maradhat –
egyszer te is kiszakadsz belőlem
s itt maradnék magamra, erőtlen?
Jöhet-e még oly óra, amelyben
tenélküled kellene szeretnem?
Hozhat-e sors még olyan percet,
mikor én többé nem szeretlek?
Nem, nem hozhat! S te nem menekülhetsz,
ereimben piros vérként lüktetsz,
sejtjeimbe véstem bele arcod –
bennem élsz és bennem kell meghalnod.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Egy napig éltek...
Egy napig éltek szép virágaid.
A szem...
» Gina emléke
Egyszer megölelni,
Egyszer megcsókolni,
Örökké...
» Szerelmes varázs
Mondják, sebek fennen sírnak:
Ám mi ketten
Rége...
» A kedves halála
A férfi csak ezt tudta a halálról:
hogy elvisz...
» Akkor sincsen vége
Te vagy ma mámnak legjobb kedve
És olyan gazdag...
» Ábránd nélkül
Garçon-koromban azt ígértem:
Elviszlek túl a...
» Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már...
» Lány-szerelem
Nagyon meggondolandó
kivel fekszel egy...
» Ágról ágra…
Ágról ágra száll a’ méhe,
Mindenütt mézet...
» Szived rokkáján
Mesélj, mesélj, oly szépen tudsz mesélni.
Szived...
» Bukdácsolva …
Bukdácsolva is
hálás vagyok,
hogy felé
lejt...
|
