|
Bennem élsz, mint évgyűrű a fában,
mint sejtmag plazma áramában,
sírsz vagy nevetsz, minden rezdülésed
rajtam fut át, elhal, majd föléled.
Bennem élsz, mint felhőben a pára,
mint csillag az égnek bársonyába,
bennem élsz te – ó megfoghatatlan –,
mint a hegedűben a tiszta dallam.
Bennem élsz, mint anyaméhben a magzat,
ám megérik, tovább nem maradhat –
egyszer te is kiszakadsz belőlem
s itt maradnék magamra, erőtlen?
Jöhet-e még oly óra, amelyben
tenélküled kellene szeretnem?
Hozhat-e sors még olyan percet,
mikor én többé nem szeretlek?
Nem, nem hozhat! S te nem menekülhetsz,
ereimben piros vérként lüktetsz,
sejtjeimbe véstem bele arcod –
bennem élsz és bennem kell meghalnod.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Utolsó szerelem
Ó, ha eljön öregkorunk,
Szerelmünk mélyebb s...
» Valómnál jobbnak
Valómnál jobbnak, nemesebbnek
játszom előtted...
» Egy napig éltek...
Egy napig éltek szép virágaid.
A szem...
» Kinek már álma sincs
Rólad, terólad. Míg erőm tart,
s a lopott...
» Szerelmes vers
Válts útat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos...
» 33
És most pedig hazamegyünk, szerelmem,
a házba,...
» Férfi sorsa
A nő. Igaz. És én sem tagadom,
De ez a sors...
» Imádság
Imádkozom: Vegyétek őt körül
Rajongva, tiszta...
» Ágról ágra…
Ágról ágra száll a’ méhe,
Mindenütt mézet...
» Jó érezni
Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és...
» Magányosan
Anyám elment a túlvilágra,
a nővérem az...
|
