|
Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg.
Hangodra kölyökként sikoltanak
a záporoktól megdagadt kis csermelyek.
Pillantásodtól nő a fű, kihajt
a száraz ág és tőled piroslik a vér.
Ha meghalsz, meghalok; porainkból
egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A magam törvénye szerint
Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani...
» Egy büszke várkisasszony lovas képéhez
Sólymod vagyok, a kezeden ülök,
Egy pillantásod,...
» Mentség
Mondod, lány, hogy bizony már
Sokszor valék...
» Akarlak, szeretlek
Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró...
|
