|
Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg.
Hangodra kölyökként sikoltanak
a záporoktól megdagadt kis csermelyek.
Pillantásodtól nő a fű, kihajt
a száraz ág és tőled piroslik a vér.
Ha meghalsz, meghalok; porainkból
egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» A sok ábrándból...
A sok ábrándból, képzelgésből
Csak te maradtál...
» Szerelmes varázs
Mondják, sebek fennen sírnak:
Ám mi ketten
Rége...
» Holnap is igy
Hogy tévedtem utat-vesztve,
Mégse bánom:
Hátha...
» Mentség
Mondod, lány, hogy bizony már
Sokszor valék...
|
