|
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.
Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.
Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szitja;
nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Babona, varázs
Nem szánom én az ostobát,
kinek üres a mennyek...
» A szerető ohajtása
Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze...
» Álmatlan éjjen
Benn a szivben valaki kalapál;
Vékony vésővel...
» Napfény és szerelem
Fehér felhőcsapat vonul nyugatra,
a nedves égre...
» Eszembe jutott
Most az jutott eszembe, hogy a télen
még...
» Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz...
» Mire megjössz
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő...
|
