|
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.
Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.
Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szitja;
nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még...
» Álmatlan éjjen
Benn a szivben valaki kalapál;
Vékony vésővel...
» Szerenád
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst...
» Tűnődve, egyedül..
Tűnődve, egyedül rovom a rétek
magányát, lassú...
» Az halál- és Kupídóról
Bészállván az Halál némelly fogadóba s...
» Szerelem
Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol,...
» 21. portugál szonett - Mondd újra
Mondd, újra mondd, és még egyszer - s...
» Virágos ág ...
Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű...
|
