|
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.
Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.
Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szitja;
nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Ne menj el
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz,...
» Az Ezeregyéjszaka meséiből
Ó, jaj, szegény pilláim álma elveszett,
Add...
» Szerelem
Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol,...
» Szerenád
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst...
» Asztmás vasárnap
A környéken harmonika,
koronként könnyel...
» Keserű élet, édes szerelem
Másnak szívem mindig jót kivánt,
S engem mégis...
» A nagy harangjáték
Életet keresek
S köröttem a szívek: csupa...
» Szerelem
A hold a tárnák fenekére is lezöldül
És...
|
