|
Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.
Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.
Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szitja;
nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Nem dicsőség...
Nem dicsőség, amiért epedve
Nyújtja szomjas...
» Szerelem
Már oly édes, oly vonzó, zsongató
volt egy-egy...
» Ha ősz leszel s öreg
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a...
» Ne menj el
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz,...
» Szerelem
Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol,...
» Kupídó
Én balgatag nevettem
A kézives Kupídót:
E kis...
» Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két...
» Szerelemhez
Kertje csendes alkonyában,
Míg csapongva zúg a...
|
