A szived majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,
oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati
nyöszörgés kinlódik elő,
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfuj, mint pókhálót a szél.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Légy vidám... "Légy vidám, kétségbeesve;
Maradj büszke,...
» Elvesztett szerelem Bánattól élesült szeme,
egy rezzenést felfog...
» Zikcene, zakcene, satöbbi Rossz szívem és százszor rossz vérem
Dobog,...
» A szerető ohajtása Mint a gyenge virág haldokló fára fonódik,
S...
» Akarom Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy...
» Szeretni akarok Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb...
» Mikor én kis gyerek voltam Mikor én kis gyerek voltam,
A lányokra nem...
» Dal Szomorúságom óceánja végtelen
Megfejteni nem...
» Vasuti történet Csöpp állomás, kis kert előtte,
A kertben...
|