|
Féltékeny élet a magányos élet
s mint sárga rózsa: nehéz illatú.
Bent van a nyár és démona a télnek,
akik kitűzik, önmaguktól félnek.
Akiknek adjuk: boldog egy napig,
de hideg vízbe ágyazza már este.
Éjjel rossz álmot lát, nem alhatik
s másnap egy vörös rózsát szakit.
Ó sárga rózsák kertje, selyemerdő,
ó langy magány, ó felporzó sebek!
Ó csók fölé feszitett selyemernyő,
ó könnyező hold, mely szivembe feljő!
Jaj, sárga rózsa nékem a magány,
mint sárga rózsát: illesztem szivemre;
hadd illatozzon szivem mély taván,
e sárga rózsa, mely bút hord magán.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Meddő órán
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hag...
» A Holdhoz
Újra leng ezüst ködöd
Völgy s bokor felett,
Új...
» Sötétedik
Tüdő taglója, szürke menny
szelekre ül, gyüjti...
» Bolyongok
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És...
» A magánossághoz
Áldott Magánosság, jövel! ragadj el
Álmodba...
» Leselkedő magány
És egyszer, tudom, te is elmégy
a nyughatatlan...
» Szeretnék szeretni
Szeretnék szeretni.
Mert nem szeretek mélyen,...
» Magam vagyok
Magam vagyok és csak magányra vágyom,
magamra...
» Magány
Mint héjj az almát, borít a magány,
körülkerítet...
|
