|
Ammint barna szemöldökit
Dámonnak, Gliczerám! vagy deli termetét
átilletve magasztalod,
jaj! hogy duzmad epém! hogy löki véremet
a' szív! Meghalványodik
töstént arczolatom, háborodott eszem
elhágy; nedvesedik szemem,
's gördűlő könyeim, bárha tagadgyam is,
árúllyák fene lángomot.
Égek, nem tagadom, fényes üszög gyanánt
égek, Kedvesem! akkor is,
még zög Dámon utánn nyájasan esdekelsz,
's bimbózó bizodalmamot
büszkén megtapodod. Jaj! ne halaszd tovább
eljegyzésemet! Ő soha
állandó szeretőd nem lehet; őneki
Dóris mindene. Boldogok,
kiknek szent kötelek szívhabozásikot
végzik, 's kiknek az eggy halál
hosszas kéjek utánn oltya szerelmeket.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Vágy
Királyi kertben liliom sóhajtoz.
Felhő...
» Ébredés
Éltem aluvó asszonyéltemet
S testem nem volt...
» Szerelmesek
Két külön világegyetem
bőrrel határolt...
» Meghitt beszélgetés a verandán
Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes...
» Az vagy nekem
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi...
» Hozzá
Asszony! rám ha veted bűbájos nagy szemed -...
» A mi háborúnk
Fölsírásaidnak könnyeit
Fölissza az én tudós...
» Virágot szedtünk
Virágot szedtünk mezőn és dombon
Új tavasz-szell...
» Miért szépségedben magadat elbíztad?
Az Idilium-ból
Miért szépségedben magadat...
|
