|
Beszélni kell most énnekem. Szeretnek.
Szeretnek engem, boldogság, hogy élek.
Beszélni kell mindig, s nem embereknek,
hogy vége már, eltűntek a veszélyek.
Beszélni égnek, fáknak és ereknek,
neked, ki nagy vagy, mint az űr, te lélek,
s nincsen füled sem, látod, én eretnek,
csupán neked, a semminek beszélek.
S ki hajdanán lettél a fájdalomból,
mely a vadember mellkasába tombol
és a halál vas-ajtain dörömböl,
most megszületsz belőlem és dalomból,
minthogy kitörve rég bezárt körömből,
ujjongva megteremtelek örömből.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mint sötétet...
Mint sötétet a fény -
úgy leltelek,
mint utazó...
» Gyere hozzám
Gyere hozzám, szeress engemet,
Aranyozd meg...
» Az halál- és Kupídóról
Bészállván az Halál némelly fogadóba s...
» Képzelt képzeleteddel
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy...
» Házasság
Madárcsicsergés
zuhatagában
találkoztunk.
Ötve...
» Új lovagkor
Szép a harmat égi gyöngye,
Mely pihen virág...
» Nyár
A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.
(Anná...
» Köszöntelek csodás barázda
Köszöntelek, csodás barázda, kéjes
metszet...
» A magánossághoz
Áldott Magánosság, jövel! ragadj el
Álmodba...
|
