|
Ha nem szorítsz úgy kebeledbe,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, míg álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva dőlsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!
Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
hogy gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha úgy kifoszlik, mint a férc.
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem - meghalok.
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Féltékenységféle
Mondd, hogy éltek? Gond-bajokban?
Reggel hogy...
» A féltékeny
Setét hajadnak árnyában nyugodtam,
S nyugalmam...
» Gondolsz-e rám?
Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár...
» Magány
Madár dalolgat édesbús dalt
A cserjék...
» Kegyvesztett bűbáj
Nem kell már, csak aminek neve van
s pontosan...
» Rajongás
Kereslek a nagy emberáradatban,
Mely az utczák...
» Szerelmesvers
Hóhullás-arcú Asszonyom,
vetés-didergésem...
» Hódolat Máriának
Neked szentelt ifjú szívem
Minden vágyat,...
» Ne mondd e szót
Ne mondd e szót ki: szerelem.
Ne mondd! Az íze...
» Vágy
Hol vagy fennrepeső szép pillangója velőmnek?
me...
|
