|
A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a robbanás után,
melyben agyamtól a láb-ujjadig
a mindenség végső határait
bejárta bennünk isten gyönyöre,
a csúcs után, s zuhanva már: ugye,
te is érezted, mint én, azt a jó
lankadást, a visszazsugorodó
életet, az emberit, amit én?
Még ájult voltam, s bőröm felszinén
valami nyugodt, ismerős meleg
ömlött el: az újra-nyíló erek
hálót szőttek, varázsköpenyt, reánk,
s az zsongatott és altatott: a szánk
félrecsúszott: még éreztem, milyen
édes voltál, és hogy a szerelem...
Aztán semmi... Most meg, ébredve - Te,
mondd csak, emlékszel? Emlékszel? Mire?!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Sóhajok
Mióta meglátott szemem,
Éjszaka van a...
» Atrium mortis
Az emberélet útjának felén
az a vadon mögöttem...
» Tavaszi tüzek láttán
Egy volt szerelem emlékére
Már lábadoznak,...
» Hogy hogyan szeretlek?
Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
Ameddig...
» Szép vagy...
Szép vagy, midőn elgondolkozva állsz,
S mint a...
» A szeretetről
Valakit, valamit szeretni kell.
Istent,...
» Olyan a szerelem
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
ame...
» Szerelemdal
Oly áldott a te két kezed,
Hogyha belőle...
|
