|
A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a robbanás után,
melyben agyamtól a láb-ujjadig
a mindenség végső határait
bejárta bennünk isten gyönyöre,
a csúcs után, s zuhanva már: ugye,
te is érezted, mint én, azt a jó
lankadást, a visszazsugorodó
életet, az emberit, amit én?
Még ájult voltam, s bőröm felszinén
valami nyugodt, ismerős meleg
ömlött el: az újra-nyíló erek
hálót szőttek, varázsköpenyt, reánk,
s az zsongatott és altatott: a szánk
félrecsúszott: még éreztem, milyen
édes voltál, és hogy a szerelem...
Aztán semmi... Most meg, ébredve - Te,
mondd csak, emlékszel? Emlékszel? Mire?!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Jelentés összefutásról
telefon: teénte máris indulj máris
csupáncsak-ha...
» Együgyű szerelmes évődés
Ha szeretnél, kócos volnál,
talán bizony meg is...
» Olvadó jégvirág
Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a...
» A boldogság mi?
A boldogság mi? Önfelejtés,
Örvény fölött...
» Vallomás
úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele...
» A liljomok rondója
A liljomokba ritka mámor:
fehérek, kényesek,...
» Az én szívem
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik...
» És egy mosoly
Az éj sohase teljes
Higgyétek el ha mondom...
|
