|
A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a robbanás után,
melyben agyamtól a láb-ujjadig
a mindenség végső határait
bejárta bennünk isten gyönyöre,
a csúcs után, s zuhanva már: ugye,
te is érezted, mint én, azt a jó
lankadást, a visszazsugorodó
életet, az emberit, amit én?
Még ájult voltam, s bőröm felszinén
valami nyugodt, ismerős meleg
ömlött el: az újra-nyíló erek
hálót szőttek, varázsköpenyt, reánk,
s az zsongatott és altatott: a szánk
félrecsúszott: még éreztem, milyen
édes voltál, és hogy a szerelem...
Aztán semmi... Most meg, ébredve - Te,
mondd csak, emlékszel? Emlékszel? Mire?!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Évfordulón
Jövök elédbe csókkal és virággal,
E tiszta...
» Mint virágokon, úgy lépeget
Mint virágokon, úgy lépeget
s mintha röpítené...
» A tökéletes szépségről
Köd-szemhéj, álom-árnyu szem,
a költő fárad...
» Az vagy nekem
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi...
» Az ismeretlen Ada
Remegő kézből habzó serleg,
Te vagy ez,...
» A legszebb gyöngy.
Van egy gyöngye a világnak,
Létünk legfőbb...
» Búcsú-strófák
Ég-kék szemedben köny sem csillogott,
Midőn...
» Végtelenül
Tenger,
istenemre
tenger!
Minden...
|
