|
A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a robbanás után,
melyben agyamtól a láb-ujjadig
a mindenség végső határait
bejárta bennünk isten gyönyöre,
a csúcs után, s zuhanva már: ugye,
te is érezted, mint én, azt a jó
lankadást, a visszazsugorodó
életet, az emberit, amit én?
Még ájult voltam, s bőröm felszinén
valami nyugodt, ismerős meleg
ömlött el: az újra-nyíló erek
hálót szőttek, varázsköpenyt, reánk,
s az zsongatott és altatott: a szánk
félrecsúszott: még éreztem, milyen
édes voltál, és hogy a szerelem...
Aztán semmi... Most meg, ébredve - Te,
mondd csak, emlékszel? Emlékszel? Mire?!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Mező
A vén diófát fejsze ölte meg,
a gyöngyvirág...
» Piros fonál
Az árnyékom hatalmas néger legény,
akivel...
» A Czenczi rózsája
Fakadj piros rózsa fakadj csendesen
Kellemes...
» Mi a szerelem?
Süldő poéták, bikficek,
Ugyan ne csiripeljetek
...
» Az arany park
A fákon a virágzás fájó kéje
Borzong végig:...
» A Matóczky udvarában
A Matóczky udvarában
Nagy természet van a...
» Gyere drága, ülj le mellém,
Gyere drága, ülj le mellém,
nézz hát a szemembe...
» Szivem lázongott...
Szivem lázongott, mint a tenger,
Szélvészes...
|
