|
A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a robbanás után,
melyben agyamtól a láb-ujjadig
a mindenség végső határait
bejárta bennünk isten gyönyöre,
a csúcs után, s zuhanva már: ugye,
te is érezted, mint én, azt a jó
lankadást, a visszazsugorodó
életet, az emberit, amit én?
Még ájult voltam, s bőröm felszinén
valami nyugodt, ismerős meleg
ömlött el: az újra-nyíló erek
hálót szőttek, varázsköpenyt, reánk,
s az zsongatott és altatott: a szánk
félrecsúszott: még éreztem, milyen
édes voltál, és hogy a szerelem...
Aztán semmi... Most meg, ébredve - Te,
mondd csak, emlékszel? Emlékszel? Mire?!
Küldd el ezt a verset szerelmednek! | |
|
További versek honlapunkról:
» Tatjána levele Anyeginhez
Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond...
» Balatonon jár a hajó...
Balatonon jár a hajó,
A lány menyecskének...
» Bimbók
Tavaszodik. Gyönyörtől
Liheg az ébredő...
» Félelem
Szeretlek. Nincs rá szó, nincs rá mozdulat.
A...
» Szívem szerint
Szívem szerint szolgálom én az Istent,
hogy...
» Két boldog ember
Üde harangszó simul az erdőn:
Vig kacagása...
» Mese egy leányról
Fényes bálon, farsang volt épen,
Csodáltam meg...
» Róza emléke
Itt legszomorúbb az ősz arcának hervadása:
Level...
|
