Mondd mit adjak neked

Mondd mit adjak neked, mi lenne méltó?
mondd mi lenne elég?
boldog vagyok szegényes kincsemmel,
legalább mind tiéd.

Az első légy, ki mélyen vándorolva
a múltba jöjj velem,
gyerekkoromba mig csak vissszalátok,
a táj tied legyen.

Járj bennem úgy, mint ismerős vidéken,
hol nem riaszt sötét,
ahol öröm a patak halk folyása,
a tündéri nevetés.

Neked adom az erdők lehellését,
érezzed arcodon
a várakozó csöndet, amely ébreszt
s mely veled oly rokon.

az el nem jött csodákért mind a könnyet,
a sok gyerekpanaszt,
eltitkolt kínt előtted mind kimondom,
te megbocsátod azt.

Ismerj meg igy: a tisztaság csak vágyam,
s a rend csak ideál,
csak fegyelem, hogy nem inog a lábam,
bár roskadoz a váll.

S most kincsemmé vált minden, ami bűn volt,
mert neked vallhatom,
itéletedre - vess el, avagy tarts meg -
magamat megadom.