A vékony lánnyal

A vékony lánnyal ölelkeztem
álmomban gyerekes szerelemmel
kicsi melle mint feszes paradicsom
simult gömbölyödött tenyerembe
Nem izzadtunk ki nem csapzott hajunk
sikamos vergődő szerelemben

Gerince zsengén izesült nádszál
félve becézték kényes ujjbegyeim
a váll a lapocka ficánkolt
fogékony tarkó sejtetett majdani nőt
de elfogulatlan nyúlt még a fiús comb
a sovány szár soksebü földizü térd
Nem kicsapó hővel csak a védett
öböl szelíd melegével érzett az öl
világos rajzu a domb még szőke pihével

És mégis Nem voltunk gyerekek
sem pásztori lények Nem fűvön esett
könnyü szerelmünk A szobám volt az a hely
csak szebb nagyobb és sokablakú
mind a folyóra melynek vize lassan
szinesült születő hajnali órán
És egymás karján nyugtatva fejünk
cigarettáztunk bámultuk a mennyezetet
boldogan és fáradtan mintha utána
volnánk És a széljárta gömbben
vonultak úszva lebegve fehér felhők
elúsztak az ablak bal sarka felé
de újak jöttek visszaterelve
a kék rónán széledező tekintetet
szűkebb térségre Szótlanul így beteltünk
a váltakozó néznivalóval És elaludtunk

Álmodtam alvásunk aludtam álmunk
Felettünk mint levált fehér köröm
hullott alá a hold Beszivárgott
fenyegetően emelkedett a fény
Ilyentájt csúsztatják küszöb alá
a hírlapot szakadnak fel dörögve
redőnyök robajlanak át az
üres hűvösségen a teherautók
Süvítve nyílnak gázcsapok vízcsapok
Tea forr szelnek a szikkadt kenyérből
Csobogás és robogás ideje Takarítónők
ébredő visszérfájdalma Székek tetszhalálban
Szódáscsap felhörög a söntéspulton
kopasztott csirkefej feltámadása
Zöldesen mint Lázár de folytat mindent
ahol abbahagyta mert nem tud mást a város

Kiszabadítod óvatosan zsibbadt
kezed kettős álomtól nehéz koponyám alól
Némán kilépsz Két óra múlva ébredek fel
Akkor már minden jóvátehetetlen